jogerős ítéletek

2020.02.06. 19:00

Több esetben is az ittasság okozta a gondot megyénkben

Egy elkövető ittasan éjszakai hajlékot keresett, ezért behatolt egy hétvégi házba. Egy másik, szintén ittasan, letörte egy autó visszapillantó tükrét. Egy harmadik pedig ittasan vezetett. Mindannyiukat bíróság elé állították.

Forrás: Illusztráció/Shutterstock

A Szolnoki Járási Ügyészség hétfőn bíróság elé állított egy 24 éves szolnoki fiatalembert magánlaksértés bűntette miatt – tudtuk meg a megyei főügyészség sajtószóvivőjétől.

A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított 2020. január 19-én az éjszakai órákban ittas állapotban megjelent Szolnok egyik üdülőövezetében. Úgy döntött, hogy ideje fekhelyet találni, ezért bement a sértett hétvégi házának udvarára, majd a nyitott pinceajtón kívánt lejutni a pincébe, hogy nyugovóra térjen. A pincébe egy létre vezetett le, amelyen megcsúszott a vádlott és leesett. A férfi sérüléseket is szenvedett, ezért káromkodva üvölteni kezdett. A kiabálásra ébredt fel a hétvégi ház tulajdonosa, aki értesítette a rendőröket, és az utcára kísérte a gyanúsítottat. A Szolnoki Járásbíróság 1 évre próbára bocsátotta a pórul járt vádlottat.

A Szolnoki Járási Ügyészség kedden bíróság elé állított egy 25 éves szolnoki férfit garázdaság vétsége miatt. Az irányadó tényállás szerint a gyanúsított 2020. január 20-án az esti órákban Szolnokon a József Attila úton ittas állapotban támolygott. A gyanúsított odalépett egy a Bajcsy-Zsilinszky út és József Attila út kereszteződésében tilos jelzésnél várakozó személygépkocsihoz, és ököllel beleütött az autó visszapillantó tükrébe, amely letört.

Ezt követően a gépjármű vezetője kiszállt az autóból, akit szintén meglökött a gyanúsított, de végül sikerült visszatartani a férfit a rendőrök kiérkezéséig. A vádlottat a Szolnoki Járásbíróság 6 hó fogházbüntetésre ítélte, melynek a végrehajtását próbaidőre felfüggesztette, és elrendelte a pártfogó felügyeletét.

A Kunszentmártoni Járási Ügyészség szintén kedden állított bíróság elé egy 33 éves tiszaföldvári nőt ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt. A gyanúsítottat 2020. január 25-én a késő esti órákban telefonon hívták fel az egyik tiszaföldvári sörözőből, mert az ismerőse olyan ittas állapotba került, hogy elaludt. Kérték, segítsen őt hazavinni. Az ugyancsak ittas állapotban levő gyanúsított nem habozott, hanem meggondolatlanul autóba ült úgy, hogy egyébként sem rendelkezett vezetői engedéllyel.

A helyi rendőrök intézkedés alá vonták a gyanúsítottat, előállították a rendőrségre, ahol meg kellett fújnia a hitelesített, úgynevezett Dräger szondát. A légalkoholmérő készülék közepes fokú alkoholos befolyásoltságot mutatott. Az ügyben a Kunszentmártoni Járásbíróság 240.000 forint pénzbüntetésre és 1 év 6 hó járművezetéstől eltiltásra ítélte a fiatal nőt.

Valamennyi ítélet a kihirdetéskor jogerőre emelkedett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában