Szolnoki Törvényszék

2020.03.11. 16:30

Étolajban „utaztak”, a vád szerint befürödtek vele

A vád szerint több mint félmilliárd forinttal károsította meg az államot az a nyolcfős bűnbanda, melynek büntetőügyében a Szolnoki Törvényszék szerdára előkészítő ülést tűzött ki.

Mészáros Géza

Forrás: Illusztráció/Shutterstock

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség még tavaly novemberben emelt vádat nyolc férfivel szemben, egyebek mellett különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen, bűnszövetségben elkövetett költségvetési csalás bűntette miatt. Őket azzal vádolják, hogy 2013-14-ben összesen mintegy 582 millió forint általános forgalmi adót csaltak ki a magyar államtól.

Tevékenységük étolaj és biodízel gyártásához szükséges alapanyagok Európai Unión belüli, elsősorban román és szlovák termékek nagytételű kereskedelmével volt kapcsolatos. A vádlottak egy része több gazdasági vállalkozást alapított, ám azért, hogy a belföldi forgalmazás utáni adófizetést elkerüljék, fiktív számlázási láncot alakítottak ki.

A szerdai előkészítő ülésen – melyen az első-, a harmad- és a nyolcad rendű vádlott és védőik jelentek meg – az ügyész felolvasta a vádat, és indítványt tett a büntetés mértékére: az első rendűre 6, a harmad rendűre 5, a nyolcad rendűre pedig 3 év letöltendő börtönbüntetés kiszabását terjesztette elő, amennyiben a terheltek az előkészítő ülésen a bűncselekmény elkövetését beismerik. Ám dr. Vígh Zsolt bíró kérdésére egyikük sem ismerte el a bűnösségét és vallomást sem kívántak tenni. Esetükben lefolytatják a bizonyítási eljárást, az erre vonatkozó tárgyalást május 27-re tűzte ki a bíró.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában