Videókkal

2020.06.01. 10:15

Egy jászberényi férfi is tagja volt a rendőrkézre került bandának

Jelentős mennyiségű kábítószerrel kereskedtek Budapesten, Miskolcon és több vidéki városban – olvasható a police.hu-n.

Police.hu

Forrás: police.hu

Összehangolt akció keretében 2020. május 28-án a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály Miskolci Osztálya (KR NNI) a Terrorelhárítási Központ (TEK) és a Bükk Közterületi Támogató Alosztály közreműködésével elfogott négy férfit, akikkel szemben jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást a KR NNI.

Fotó: police.hu

Egy időben, több helyszínen csaptak le a rendőrök a dílerekre. A 32 éves V. Lajos mezőcsáti lakost, és két társát a 29 éves M. Attila és a 32 éves K. László miskolci lakosokat Miskolcon fogták el a KR NNI nyomozói a Támogató Alosztály segítségével. A gyanúsítottaktól összesen több mint 1300 gramm amfetamint, több mint 1100 gramm marihuánát, és közel 200 darab extasy tablettát foglaltak le.

A 42 éves jászberényi M. Tamást, budapesti tartózkodási helyén a TEK műveleti egységének munkatársai fogták el, ahol az akció idején a férfi és ismerősei éppen ”kokainpartit” tartottak, és még az elfogás előtti másodpercekben is kábítószert fogyasztottak. A lakásban található kokaint és marihuánát lefoglalták a rendőrök.

A férfiaknál tartott kutatások során továbbá 15 millió forint készpénzt, közel 1400 eurót, és a kábítószer-kereskedelemhez szükséges eszközöket: mérlegeket, és több ezer nejlontasakot foglaltak le a rendőrök.

A nyomozók a férfiakat gyanúsítottként hallgatták ki, a bíróság pedig 2020. május 31-én mindannyiuk vonatkozásában elrendelte letartóztatásukat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában