vádemelés

2020.11.13. 16:30

Elvették fegyverneki munkatársuk motorját és összetörték magukat

A Szolnoki Járási Ügyészség vádiratot nyújtott be egy 31 éves fegyverneki és egy 34 éves tiszagyendai férfi ellen jármű önkényes elvételének bűntette miatt.

A vádirat szerint a vádlottak 2020. július 28-án az esti órákban közös budapesti munkavégzést követően együtt utaztak haza a sértettel, annak fegyverneki címére – tudtuk meg a megyei főügyészség sajtószóvivőjétől.

A vádlottak és a sértett baráti viszonyban voltak, ezért a sértett felajánlotta, hogy tiszagyendai barátját motorral hazaviszi. A sértett elő is készülődött, kitolta a motorkerékpárját a garázsból, beindította, majd bement a házba a bukósisakért. Ezt kihasználva a tiszagyendai férfi megkérte vádlott társát, hogy vigye haza.

A fegyverneki vádlott ebbe beleegyezett. Se szó, se beszéd a sértett engedélye nélkül elhajtottak a motorral. A vádlottak végül balesetet szenvedtek, melynek következtében a tiszagyendai férfi a rendelkezésre álló adatok szerint súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett. Az ügyészség a fegyverneki vádlottal szemben pénzbüntetésre, a tiszagyendai társával szemben – aki többszörös visszaeső – elzárás büntetés kiszabására tett indítványt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában