Kék Hírek

2020.12.06. 10:04

Rengeteg baleset történt megyénkben szombaton

Szombaton hat baleset is történt megyénkben, melynek nagy része az időjárás miatti csúszós útviszonyok miatt következett be.

Police.hu

Forrás: police.hu

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén szombaton hat személyi sérüléssel járó baleset jutott a rendőrség tudomására. Az elmúlt napon a megye rendőrei öt személyt fogtak el az ellenük érvényben lévő körözés alapján, továbbá három ittas járművezetővel szemben intézkedtek – tájékoztatta hírportálunkat a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyelete.

Egy kétpói lakos közlekedett személygépkocsival Mezőhék felől Mezőtúr irányába szombaton 15 óra 10 perc körül. Haladása során egy balra ívelő kanyarban elvesztette a járműve felett az uralmát és a bal oldali útárokba sodródott. A baleset következtében a sofőr és az utasa – az elsődleges orvosi vélemény szerint – könnyű sérülést szenvedett.

Fotó: police.hu

Egy budapesti lakos közlekedett Szolnok külterületén Karcag irányából Debrecen felé szombaton 20 óra 10 perc körül. Haladása során egy szemből érkező jármű miatt az útpadkára húzódott, melynek során a gépkocsija megcsúszott és az útárokban az oldalára borulva állt meg. A baleset következtében a jármű sofőrje és utasa – az elsődleges orvosi vélemény szerint – könnyű sérülést szenvedett.

Fotó: police.hu

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a közlekedők figyelmét a megváltozott időjárási és útviszonyokra! A mindennapossá váló ködös, párás időjárás velejárója, hogy az úttest burkolata nedves, mely különösen útkanyarulatokban, vagy a kelleténél nagyobb sebességgel való közlekedés során csúszóssá válhat. A biztonságos közlekedés érdekében a nyáron megszokott tempóhoz képest jóval óvatosabban, lassabban kell közlekedni, nagyobb követési távolságot tartva az előttünk haladó járművektől.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában