Vádemelés

2021.01.27. 11:42

„Gereblyéző” orvhorgászokat fogtak a Tisza-tónál

Egy poroszlói és egy tiszafüredi férfi a tiltás ellenére négy halat fogott ki a Tisza-tóból január 8-án.

Mészáros Géza

Forrás: Illusztráció/Shutterstock

A Tiszafüredi Járási Ügyészség vádat emelt egy 38 éves tiszafüredi és egy 49 éves poroszlói férfi ellen, orvhorgászat vétsége miatt – adta hírül dr. Nagy Lajos, a megyei főügyészség sajtószóvivője.

A vád szerint a két férfi ez év január 8-án délelőtt, Tiszafüred külterületén, a Tisza vermelő kíméleti területnek minősített folyószakaszán tiltott módon, „gereblyézve” horgászott. A két férfi horgászat közben váltotta egymást: egyikük gereblyézett, amíg a másik azt figyelte, hogy van-e rendőr, vagy ellenőr a közelben, majd pedig feladatot cseréltek.

Ketten négy halat is fogtak annak ellenére, táblák is jelezték, hogy az adott folyószakaszon február 28-ig mindennemű horgászat tilos.

Ráadásul a kifogott halak közül kettő méreten aluli szürke harcsa volt, melyek horgászata – mérettől függetlenül – november 15-től február 28-ig a Tisza-tó teljes területén tilos.

A rendőrök a két orvhorgászt a folyópartról történő távozásukat követően, a védőtöltésnél intézkedés alá vonták, a kifogott halakat pedig lefoglalták. A járási ügyészség azt indítványozta vádiratában, hogy a bíróság a vádlottakkal szemben tárgyalás mellőzésével pénzbüntetést szabjon ki és kobozza el tőlük az orvhorgászathoz használt horgászbotokat és a vágóhorgot.

Az ügyben első fokon a Tiszafüredi Járásbíróság fog dönteni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában