Bűncselekmények

2021.03.24. 14:47

Rabolt és verekedett is a karcagi férfi, vádat emeltek ellene

A férfi többször is rabolt, egyik áldozatát pedig többször ököllel megütötte.

Szoljon.hu

Forrás: Illusztráció/Shutterstock

A Karcagi Járási Ügyészség vádat emelt egy 34 éves karcagi férfi ellen rablás bűntette és más bűncselekmények miatt – tájékoztatott a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség.

A vádirat szerint a férfi 2020. márciusában szabadult, rablás miatt letöltött börtönbüntetéséből. Alig két hónappal később, május 15-én délután, Karcagon, a férfi lábbal berúgta az egyik Délibáb utcai családi ház kapuját, majd besétált az udvarra és kihozott onnan egy robogót.

A jármű tulajdonosa a férfi után szaladt, és arra kérte, adja vissza azt. A férfi 10.000 forintot kért a motorért. A sértett kijelentette, hogy nem hajlandó fizetni a saját motorjáért.

Erre a férfi többször ököllel megütötte a sértettet, aki visszamenekült háza udvarára.

Az elkövető azonban utána ment és tovább követelte a pénzt, s eközben többször, ököllel megütötte a tiltakozó sértettet. Végül a sértett kimenekült az udvarról és egy közelben lakó ismerősénél rejtőzött el támadója elől.

A férfi másfél hónap múlva, június 29-én, kora délután, Kisújszálláson, a Szabadság téri lakótelepen egy idős nőt szemelt ki. Követte a sértettet, s amikor utolérte, megpróbálta levenni a válláról a táskáját. A sértett ellenállt, belekapaszkodott táskája pántjába. Ekkor a férfi nagy erővel kitépte a sértett kezéből a táskát. A nő egyensúlyát vesztette, elesett és megütötte a könyökét. A férfi pedig az így zsákmányolt táskával elszaladt, majd átkutatta azt. A pénztárcában talált 55.000 forintot, amit megtartott, míg a táskát, a pénztárcát és a sértett személyes okmányait elhajigálta az utcán.

A sértettnek az őt ért bántalmazás következtében súlyos, nyolc napon túl gyógyuló sérülései keletkeztek.

A vád szerint a férfi május 31-én, Karcagon, egy 15.000 forint értékű kerékpárt is ellopott az egyik Kisújszállási úti ingatlan udvaráról, ahová besurrant, kihasználva azt, hogy a kertkapu nem volt kulcsra zárva.

Az ügyészség azt indítványozta vádiratában, hogy a bíróság a személy és vagyon elleni erőszakos bűncselekmények miatt már többször büntetett vádlottal szemben fegyházban végrehajtandó szabadságvesztést szabjon ki, s határozott időre tiltsa el a közügyek gyakorlásától. Az ügyben a Karcagi Járásbíróság hoz majd döntést.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában