SZOLNOK

2021.06.09. 16:38

Hétfői drograzzia: tizenkét díler került előzetesbe

Az elfogott dílereket bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem és új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettével gyanúsítják. Kilenc férfi mellett három nő is előzetesben marad.

Szoljon.hu

Hétfőn kora reggel elterjedt a híre a közösségi médiában, hogy aznap hajnalban rendőrségi akció volt a kecskeméti Zsinór utcában, és sok rendőrt láttak a Műkerti sétányon és a Széchenyivárosban is.

A Zsinór utcában beszéltünk egy férfival, ő kijelentette, hogy biztosan drogdílerekért jöttek, hiszen tudott a városban, hogy a környéken igencsak jelen van a kábítószer. Azt is hozzátette, hogy látta, amint egy terepjárót trélerre tettek, vélhetően lefoglalás céljából – írja a baon.hu.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság hétfőn még csak annyit közölt, hogy a Terrorelhárításai Központ bevonásával rendőrségi akció volt.

Kedden és szerdán már az is kiderült, hogy a kecskeméti rendőrök több hónapos nyomozásának eredményeként egy kábítószerterjesztő-hálózatra csaptak le Kecskeméten, Szolnokon és Cegléden. A Bács-Kiskun megyei mellett a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság, a Ceglédi Rendőrkapitányság és Terrorelhárítási Központ közel kétszáz rendőre működött közre az akciókban. Egyszerre 14 helyszínen csaptak le, és összesen 15 személyt fogtak el.

A kecskeméti bűnügyi felderítés alapján a hálózat tagjai Kecskeméten, Szolnokon és Jászkarajenőn árulták jellemzően a „kristály” fantázianevű, etil-hexedront tartalmazó drogot, amely 2021. január 1. óta kábítószernek minősül. A rajtaütés során mintegy 2 kilogramm kábítószergyanús anyagot, 4,6 millió forint készpénzt, autókat, ékszereket és mobiltelefonokat is lefoglaltak.

Dr. Schmidt Gábor, a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szóvivője elmondta:

a tizenöt elfogott személyt gyanúsítottként hallgatták ki, közülük tizenkettőt – kilenc férfit és három nőt – őrizetbe is vettek.

A rendőrök az elfogott dílereket bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettével és új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettével gyanúsítják. A Kecskeméti Járási Ügyészség indítványozta letartóztatásukat a szökés-elrejtőzés veszélye miatt, emellett attól is tartani kell, hogy szabadlábon hagyásuk esetén a gyanúsítottak a bűntársaik figyelmeztetésével, a drogfogyasztók befolyásolásával vagy megfélemlítésével veszélyeztetnék a bizonyítást. A szóvivő hozzátette: a megélhetésüket drogkereskedéssel biztosító, részben büntetett előéletű személyek letartóztatását a bűnismétlés veszélye is indokolja.

A Kecskeméti Járásbíróság nyomozási bírói szerdán el is rendelték az összes gyanúsított letartóztatását. A nyomozási bíró döntése két gyanúsított esetében végleges, kettőnél a védő nyilatkozatát kell bevárni, míg a többi nyolc esetében a bejelentett fellebbezések miatt másodfokon a Kecskeméti Törvényszék fog dönteni az előzetesről – közölte dr. Schmidt Gábor.

Borítóképünk a hétfői akción készült Kecskeméten.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában