kifigyelte az utcán

2021.08.11. 16:45

Alvó férfi mellől lopta el a mobilt a tiszapüspöki fiatal

A tiszapüspöki gyanúsított az utcán figyelte ki a sértett kezében azt a mobiltelefont, amit később az alvó férfi mellől lopott el.

Szoljon.hu

Forrás: police.hu/ Illusztráció

Egy helyi lakos bement egy tiszapüspöki családi házba április 17-re virradóra, ahol kutatni kezdett. Abban a szobában is járt, ahol a ház tulajdonosa éppen aludt és az ágy melletti asztalról ellopott egy mobiltelefont. A károsult reggel észlelte telefonja hiányát és bejelentést tett a Törökszentmiklósi Rendőrkapitányságra – tudtuk meg a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatásából.

A nyomozók helyszíni szemlét tartottak, adatokat gyűjtöttek és tanúkat hallgattak ki. A rutinos egyenruhások gyorsan az ellopott telefon nyomára akadtak, így a gyanúsított órákon belül a kihallgatók asztalánál vallott cselekményéről. A 22 éves fiatal beismerő vallomást tett és elmondta, hogy a bűncselekmény elkövetése előtt néhány nappal az utcán látta meg a sértett kezében a telefonkészüléket, ami nagyon megtetszett neki. Már ekkor eldöntötte, hogy egyik éjszaka megszerzi a mobilt. A lopott telefont ezután ötvenezer forintért eladta egy falubelijének. A rendőrök lefoglalták a készüléket és a sértettnek visszaadták.

A Törökszentmiklósi Rendőrkapitányság nyomozói az ügy vizsgálatát befejezték, és a napokban vádemelési javaslattal adták át a bűnügyi aktát a Szolnoki Járási Ügyészségnek.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában