vádemelés

2021.11.11. 13:07

Leitatta, majd kizsebelte vendéglátóját egy jászapáti pár

Kifosztás miatt emeltek vádat a 27 éves férfivel és a 20 éves nővel szemben.

Szoljon.hu

Forrás: Illusztráció/Shutterstock

A Jászberényi Járási Ügyészség kifosztás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy Jászapátiban élő 27 éves férfi és egy 20 éves nő ellen, akik márciusban, Jászapátiban, ismerősük házában italoztak, majd miután a vendéglátójuk az elfogyasztott szeszesitaloktól magatehetetlenné vált, kizsebelték és magukkal vitték az udvaron parkoló autóját – tájékoztatta hírportálunkat a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség.

A vád szerint a férfi és elkövetőtársa március 4-én este, vendégségbe érkezett a sértett házába, ahol együtt italoztak. A házigazda az este folyamán oly mértékben leittasodott, hogy magatehetetlenné vált.

Vendégei ezt kihasználva átkutatták a férfi ruházatát, s a nadrágzsebében talált pénztárcájából magukhoz vettek 180.000 forint készpénzt, majd a sértett udvaron parkoló autójával távoztak az ingatlanból.

A rendőrjárőrök azonban még aznap este intézkedés alá vonták az orvul szerzett autót Jászapáti területén. Ekkor az elkövető páros férfi tagja ült az autóban, akiről megállapították, hogy a vezetési képességére hátrányosan ható szert fogyasztott, így vezette az autót.

A rendőrök intézkedésük során kábítószert találtak a járműben.

A járási ügyészség a többszörösen büntetett előéletű férfivel szemben – társtettesként elkövetett kifosztás bűntette, továbbá kábítószer birtoklás bűntette és bódult állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt – börtönben letöltendő szabadságvesztés büntetés kiszabását, míg büntetlen előéletű társával szemben – társtettesként elkövetett kifosztás bűntette miatt – végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett börtön kiszabását indítványozta.

Az ügyben a Jászberényi Járásbíróság dönt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában