lezárták a ügyet

2021.11.25. 15:29

Ugyanabba a házba járt vissza lopni a háromfős tiszasülyi banda

Ketten már tavaly december óta loptak egy helyi lakatlan házból, harmadik társuk később csatlakozott.

Szoljon.hu

Forrás: police.hu

A szolnoki rendőrök befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, amit három tiszasülyi fiatallal szemben folytattak lopás miatt, és az iratokat megküldték az ügyészségnek – tudtuk meg a megyei rendőr-főkapitányság tájékoztatásából.

Korábban írtunk róla, hogy három tiszasülyi lakos ellen lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás még március 13-án a Szolnoki Rendőrkapitányságon. A fiatalok egy helyi lakatlan házból különböző használati tárgyakat loptak el, több százezer forint értékben.

Kihallgatásuk során elismerték a bűncselekmény elkövetését. A 28 éves nő és 22 éves élettársa elmondták, hogy 2020 decembere óta hoznak el az épületből tárgyakat, míg harmadik, fiatalkorú társuk két héttel ezelőtt csatlakozott hozzájuk. A rendőrök a terhelteknél végrehajtott kutatások során megtalálták az ellopott értékeket.

A rendőrkapitányság nyomozói az ügy vizsgálatát befejezték és a keletkezett nyomozati iratokat megküldték az ügyészségnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában