Jogerős ítélet

2021.12.10. 12:31

Tizenkét év fegyházat kapott a csonttörő karcagi rabló

A férfit első fokon 9 év 6 hónap fegyházra ítélték, az ügyészség azonban súlyosításért fellebbezett, mely végül eredményre vezetett.

Szoljon.hu

Fotó: Illusztráció / Shutterstock

A Szolnoki Törvényszék másodfokú ítéletével jogerősen lezárult annak a harmincas éveiben járó, büntetett előéletű férfinak a büntetőügye, aki tavaly nyáron, más bűncselekmények mellett, alig egy hónap leforgása alatt két rablást is elkövetett – tájékoztatta hírportálunkat a Szolnoki Törvényszék Sajtóosztálya.

A férfi előbb, 2020. májusában az egyik karcagi ház udvaráról vitt el egy segédmotoros kerékpárt, majd alaposan megverte a tulajdonost, aki utóbb nem volt hajlandó fizetni azért, hogy „kiváltsa”. Néhány héttel később, Kisújszálláson pedig az egyik utcán sétáló asszony kezéből tépte ki a táskát, olyan erővel, hogy a hölgy a földre zuhant és eltörte a karját.

A Karcagi Járási Ügyészség március 17-én emelt vádat az ügyben. A Karcagi Járásbíróság pedig május 13-án előkészítő ülést tartott, melyen a vádlott a vádiratban foglaltakkal egyezően beismerte a bűncselekmények elkövetését és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról, mely nyilatkozatait a bíróság elfogadta, és aznap ítéletet is hozott.

A férfi rablás és súlyos testi sértés bűntettében, rablás bűntettének kísérletében és 2 rendbeli lopás vétségében is bűnösnek találtatott, amiért a járásbíróság 9 év 6 hónap fegyházra ítélte és 10 évre eltiltotta a közügyektől.

Az ügyészség kevesellte, a vádlott és védője sokallták a kiszabott büntetést, ezért a vádhatóság a vádlott terhére súlyosításért, a kiszabott szabadságvesztés tartamának lényeges felemelése, míg a védelem enyhítés érdekében fellebbezett, így az ügy másodfokon, a Szolnoki Törvényszéken folytatódott, ahol a napokban jogerősen befejeződött.

Az ügyészi fellebbezés eredményre vezetett. A Szolnoki Törvényszék 2021. december 7-én meghozott másodfokú ítéletében a vádlott fegyházbüntetésének tartamát 9 és félről 12 évre felemelte.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában