Letartóztatás

2022.01.17. 18:53

Dühöngött és késével hadonászott a buszon a kunszentmártoni férfi

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását egy 30 éves kunszentmártoni férfinak, akit rablás kísérletével gyanúsítanak.

Szoljon.hu

Forrás: Illusztráció/Shutterstock

Dr. Sárközy Szabolcs, a Kecskeméti Törvényszék szóvivője elmondta: a férfi idén január 14-én, azaz múlt hét pénteken a Gyuláról Budapest felé tartó menetrend szerinti távolsági autóbuszon megszólított egy fiút, és cigit kért tőle. A fiú mondta, hogy nincs neki, mire a gyanúsított indulatosan és agresszíven a többi utashoz fordult, de senkitől sem kapott cigarettát – számolt be róla a baon.hu.

A férfi ekkor kivett egy kés a nadrágja zsebéből, majd az első fiúhoz fordult. Megfenyegette, hogy őt és az összes utast is megszurkálja, ha nem teljesítik követelését, ezután pedig a kést több alkalommal agresszíven, indulatosan belevágta az előtte lévő ülés fejtámlájába. Az utasok az út hátralévő részében megfélemlítve ültek a buszon, Budapesten aztán a férfit elfogták.

A bíróság döntését az ügyészség tudomásul vette, míg a gyanúsított és védője fellebbezést jelentettek be, melyet a Kecskeméti Törvényszék bírál el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában