Veszély

2022.01.24. 12:00

Életet mentett a szén-monoxid-érzékelő Mezőtúron

A fürdőszobai gázbojler környékén mutatták ki a halálos gáz koncentrációját.

szoljon.hu

Illusztrációfotó/Shutterstock

Bejelzett a fürdőszobában elhelyezett szén-monoxid-érzékelő szombat délelőtt Mezőtúron, egy Dobó István utcai családi házban – tudta meg hírportálunk hétfőn a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságtól. 

Az eset idején egy ember tartózkodott az ingatlanban, ő a jelzésnek köszönhetően időben ki tudott menni a házból és nem sérült meg.

A város hivatásos tűzoltói rekonstruálták a jelzéskori állapotokat, és műszerükkel a fürdőszobai gázbojler környékén ki is mutatták a halálos gáz koncentrációját. Mint az a gázszolgáltató vizsgálata során kiderült, a gázbojler működéséhez nem volt megfelelő az oxigén-utánpótlás, ez idézte elő a szén-monoxid kialakulását. Lakosságvédelmi intézkedésre nem volt szükség.

Ez az eset is rávilágít arra, mennyire fontos, hogy a nyílt égésterű fűtőberendezéssel, gázkészülékkel ellátott lakásokban legyen szén-monoxid-érzékelő. A jól, illetve rosszul működő készülékek listája a katasztrófavédelem honlapján megtalálható. Mindezek mellett fontos, hogy a fűtőberendezéseket és a gázzal működő berendezéseket évente vizsgáltassuk át szakemberrel, és probléma esetén a lehető leghamarabb intézkedjünk a javításról. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában