Útzárral akadályozták a menekülést

2022.01.20. 13:30

Elfogták az államnak százmilliós kárt okozó jászkunsági bűnbandát

Útzárral akadályozták meg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai, hogy a költségvetésnek csaknem százmilliós kárt okozó bűnszövetség tagjai elmeneküljenek a felelősségre vonás elől. A fiktív számlákkal ügyeskedő bandánál csempészcigit és illegális potencianövelőket is találtak.

Czakó Nóra

Illusztrációfotó/Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A Jász-Nagykun-Szolnok megyei bűnszövetség által irányított cégek alvállalkozóként ugyan végeztek valós gazdasági tevékenységet, munkavállalókat is vettek fel, ám fizetendő adójukat fiktív számlákkal csökkentették, összesen százmillió forinttal rövidítve meg az államot – olvasható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal honlapján. 

A banda felszámolására szervezett, több megyét érintő akcióban a NAV több mint 120 munkatársa összesen 57 helyszínen tartott kutatásokat.

 A budapesti nyomozók munkáját járőrök, revizorok, IT-szakemberek és a MERKUR bevetési egység is támogatta. A nyomozók útzárat is bevetettek, hogy megelőzzék a bandatagok menekülését.

A költségvetési kár biztosítására csaknem százmillió forint értékben foglaltak bankszámlavagyont és készpénzt. Boo és Harley, a NAV szolgálati kutyái pedig összesen 508 doboz adózatlan cigarettát találtak, és kereskedelmi mennyiségű tiltott potencianövelő is előkerült a helyszínről.

A gyanúsítottként kihallgatott tagok közül egy letartóztatását a bíróság már elrendelte. A nyomozás különösen nagy vagyoni hátrányt okozó bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás miatt folyik. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában