Emberölési kísérlet

2022.01.25. 12:30

Koponyaműtét mentette meg a csákánnyal összevert kunszentmártoni áldozatot

Az ügyben eljáró bírónő betegsége miatt egy későbbi időpontra elnapolták egy kunszentmártoni testvérpár büntetőperének első, keddre kiírt tárgyalását a Szolnoki Törvényszéken. A fivérek ellen a megyei főügyészség társtettességben elkövetett emberölés kísérlete miatt emelt vádat.

Mészáros Géza

Ilusztárciófotó/Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A vádirat szerint a testvérpár fiatalabbik tagja, a most huszonkilenc éves vádlott 2020. május 27-én délután Kunszentmártonban, egyik ismerőse házának udvarán italozgatott a házigazda és két másik férfi társaságában. Mindannyian erősen leittasodtak, majd egy korábbi konfliktus felemlítésekor a három férfi (köztük az ügy sértettje) összeszólalkozott vele. A veszekedés verekedéssé fajult, melynek úgy lett vége, hogy a vádlott futva elmenekült az ingatlanból.

Másnap reggel viszont a most harminchét esztendős bátyja kíséretében feldúltan visszatért azzal a feltett szándékkal, hogy közös erővel felelősségre vonják a házigazdát az előző napi események miatt.

Az udvaron talált tárgyakkal felfegyverezték magukat: a fiatalabb vádlott egy vaskos, fából készült ablakkeretet fogott marokra, míg az idősebbik fivér egy csákányt vett magához.

Bementek a házba, ahol a házigazda épp reggelihez készülődött. A fiatalabb vádlott a fakerettel a széken ülő férfi arcába csapott. A bántalmazott leesett a földre. Megpróbált felállni, ám ekkor az idősebb vádlott a csákány élével lesújtott a fejére. A házigazda eszméletét vesztve elterült a padlón. A fiatalabb támadó egy lavór vizet öntött az ájult, erősen vérző férfi fejére, majd bátyjával együtt távozott az ingatlanból.

A súlyosan, életveszélyesen megsérült áldozat életét egy koponyaműtét mentette meg.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség azt indítványozta, hogy a bíróság mindkét vádlottal szemben fegyházban letöltendő szabadságvesztést szabjon ki. A testvérek szerint a „balhé” nem így történt, ezért tagadják a vádirat szerinti bűncselekmény elkövetését. A bizonyítási eljárás a bírónő felépülése után kezdődik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában