Jászkunság

2022.01.10. 19:00

Lakástüzek: a konyhában is nagyon óvatosnak kell lennünk

A lakástüzek kialakulásának szempontjából a konyha számít az egyik legkockázatosabb helyiségnek, hiszen az ételek jellemzően magas hőmérsékleten, gyakran nyílt lángon készülnek. Ilyen körülmények között hamar megtörténhet a baj, viszont ez némi odafigyeléssel megelőzhető.

Szoljon.hu

Illusztrációfotó/Shutterstock

A legtöbb konyhatüzet a magára hagyott készülő étel okozza, amikor a felforrósodott zsiradék lángra kap – tájékoztatta hírportálunkat a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság. Ha hosszú ideig főzünk vagy sütünk, akkor érdemes időzítőt beállítani, mellyel elkerülhetjük, hogy megfeledkezzünk az ételről. Vannak kifejezetten konyhába szánt időzítő készülékek, de valamennyi okostelefon, sőt sok sütő is rendelkezik ezzel a funkcióval, használjuk ezeket.

Ha megtörténik a baj, sokan ösztönösen vízzel próbálják eloltani az égő zsiradékot. Ennek hatására viszont egy hatalmas lángoszlop fejlődik, amely még több problémát idéz elő. Az égő zsiradék eloltásának leghatékonyabb módja, ha megszüntetjük a tűz oxigén-utánpótlását. Annyit kell tennünk, hogy elzárjuk a gázt és fedőt teszünk az edényre, így a tűz rövid időn belül kialszik. Ha a sütőben gyullad ki a tepsi, akkor szintén kapcsoljuk le a készüléket, de semmi esetre se nyissuk ki a sütőajtót, hanem várjuk meg, míg kihunynak a lángok. Ne próbáljuk meg az égő edényt kivinni a házból, mert a szétfröccsenő zsiradék révén tovább terjedhet a tűz.

Érdemes minden lakásba füstérzékelőt szerelni, amely a tűz során keletkező füst legkisebb koncentrációjára is hangos jelzéssel figyelmeztet. Így lehetőségünk van a lehető leghamarabb értesíteni a tűzoltókat, akik így még több értéket tudnak megmenteni; illetve arra, hogy időben, sérülés nélkül kimeneküljünk az épületből. A statisztikák szerint, ahol volt füstérzékelő, ott nemhogy tragédia, de személyi sérülés sem történt.

Emellett jó, ha van otthon egy porral vagy habbal oltó készülék, mellyel a kezdeti stádiumban lévő tüzeket akár magunk is meg tudjuk fékezni. Háztartási célokra már az 1-2 kilogramm oltóanyag-tartalmú készülékek is megfelelőek. Ezenkívül kaphatók úgynevezett tűzoltó szprék is, melyeket gyermekek és idősek is könnyedén tudnak használni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában