Kék hírek

2022.01.18. 10:58

Nem adta meg az elsőbbséget a sofőr a szolnoki kereszteződésben, ütközés lett belőle

Szerencsére személyi sérülés nem történt.

Szoljon.hu

Az ütközés következtében anyagi kár keletkezett Fotó: police.hu

Az ütközés következtében anyagi kár keletkezett Fotó: police.hu

A megye rendőrei az elmúlt napon egy anyagi káros balesetnél intézkedtek és két személyt fogtak el az ellenük elrendelt körözés alapján - tudtuk meg a megyei rendőr-főkapitányság tájékoztatásából.

Egy jászalsószentgyörgyi lakos közlekedett személyautóval Szolnok belterületén január 17-én 13 óra 15 perc körül. A sofőr egy útkereszteződésben balra kívánt kanyarodni, azonban – az elsőbbségadás kötelező közúti jelzőtábla figyelmeztetése ellenére – nem biztosított elsőbbséget a védett úton haladó járműnek és összeütköztek. A baleset következtében személyi sérülés nem történt, azonban az autókban anyagi kár keletkezett.

Egy személyautóval közlekedő helyi lakost ellenőriztek a rendőrök Kisújszállás belterületén, január 17-én a déli órákban. Az egyenruhások megállapították, hogy a sofőr úgy ült volán mögé, hogy érvényes vezetői engedéllyel nem rendelkezik. A járőrök előállították a jogsértőt a Karcagi Rendőrkapitányságra, ahol meghallgatását követően szabálysértési őrizetbe vették. A rendőrkapitányság engedély nélküli vezetés szabálysértés miatt folytat eljárást.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában