Jászkunság

2022.01.20. 13:45

Talán a vége felé közelít a luxusautókra szakosodott bűnszervezet pere

Csütörtökön folytatódott a hat éve húzódó, 96(!) vádlottat felvonultató nemzetközi gépkocsi-lopás ügyben indult büntetőeljárás a Szolnoki Törvényszéken.

Mészáros Géza

Illusztrációfotó/Shutterstock

Korábban beszámoltunk arról, hogy a tiszafüredi Kovács Pál Művelődési Központ nagytermében megkezdődött az a büntetőper, melyben egy kunhegyesi lakost és 94 társát jelentős kárt okozó, bűnszervezetben elkövetett csalás bűntettével és más bűncselekményekkel vádolt meg a Karcagi Járási Ügyészség. Eltelt közel hat esztendő, most csütörtökön pedig lezajlott a 2022-es esztendő első tárgyalási napja. Az ügyben a Karcagi Járásbíróság jár el, de azt régóta a Szolnoki Törvényszék fenti ügyre kirendelt törvényszéki bírája tárgyalja Szolnokon.

Idén már perbeszédek várhatók az ügyben

A törvényszék sajtóosztályától megkeresésünkre megküldött tájékoztató szerint a Karcagi Járásbíróság az ügy érkezésétől számítva eddig 199 tárgyalási napot tűzött ki, melyből mind ezidáig 153 tárgyalási napon tárgyalta a büntetőügyet. A járásbíróság a Karcagi Járási Ügyészség által emelt vád alapján indult büntetőeljáráshoz további hat ügyet egyesített, melyekben emelt vádról ugyancsak döntenie kell a járásbíróságnak, ezért ezen vádiratok vonatkozásában is lefolytatta a bizonyítást. Az ügyben legutóbb 2021. februárjában került sor vádmódosításra figyelemmel arra, hogy a Btk. vonatkozó rendelkezései módosultak. A bíróság több mint száz szakértői véleményt ismertetett, illetve ismertet. Idén februártól kezdődően a vádlottak külföldi elítéléseire vonatkozó iratok ismertetését és a kártérítési igényekre vonatkozó nyilatkozatok megtételét követően a tárgyalást az ügy több mint hetvenezer oldalas nyomozati iratának ismertetésével, azt követően perbeszédekkel fogja folytatni.

Bűnszervezetben dolgoztak az elkövetők

A járványhelyzet az ügy tárgyalását jelentősen késleltette és késlelteti, mivel a vádlottak és védők igen nagy számára figyelemmel gyakran előfordul, hogy a kitűzött tárgyalást el kell halasztani.

Az ügy felderítéséről a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság és a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség még 2016. február 24-én közös sajtótájékoztatón számolt be Szolnokon. A nemzetközi bűnügyi együttműködéseket is felölelő eljárásban csaknem száz embert hallgattak ki gyanúsítottként. A nyomozás eleinte egyetlen, a Nagykunságban történt, prémiumkategóriás, külföldről kölcsönzött gépkocsi ellopásáról szóló bejelentéssel kezdődött 2013-ban. Az eljáró karcagi nyomozók azonban rövid időn belül megállapították, hogy a bejelentés valótlan. Ráadásul ez időben különböző rendőri szerveknél is hasonló „autólopási” bejelentések történtek. A nyomozók az egyes feljelentések között összefüggéseket állapítottak meg, továbbá azt is, hogy a valótlan bejelentések hátterében egy szervezetten működő elkövetői kör dolgozik, csalások sorozata húzódik meg.

Nyolc éve nyomozócsoportot hoztak létre

A nagy horderejű bűncselekmény-láncolat megszakítása, felderítése és bizonyítása érdekében 2014 első negyedévében nyomozócsoport alakult a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányságon. A nyomozók szorosan együttműködtek a külföldi – például a linzi, a müncheni és a passaui – társhatóságokkal, valamint az Országos Rendőr-főkapitánysággal és területi szerveivel. Megállapították, hogy a banda tagjai 2012 áprilisa és 2014 júliusa között Németországban, Ausztriában, Szlovéniában, Csehországban, Svédországban, Svájcban és Olaszországban, különböző autókölcsönzőkben 500 ezer, illetve 50 millió forint közötti értékben prémiumkategóriás gépkocsikat kölcsönöztek ki. Az autókat szervezetten Magyarországra szállították és itthon értékesítették azokat. A csalással okozott, az igazságügyi műszaki szakértői vélemények szerint csaknem egymilliárd forintos kárból negyvenkét gépkocsi lefoglalásával mintegy háromszázmillió forint megtérült. A vádlottak túlnyomórész magyarok, de vannak köztük román állampolgárok is.

Prémiumkategóriás autókat loptak külföldön

A vádirat lényege szerint a bűncselekmények elkövetését szervező körök úgynevezett strómanok bevonásával valósították meg a gépjárművek kölcsönzését. A szükséges anyagi fedezetet az úgynevezett finanszírozók biztosították, a kölcsönzést pedig az irányítók szervezték, akik díjazása kétszázezer és ötszázezer forint között volt járművenként. A kölcsönzéseket vállaló embereket a felhajtók szervezték be, ők biztosították a kísérőket, a tolmácsokat és a gépkocsivezetőket is. A donorok pedig átadták az adataikat hamis okiratok készítéséhez.

Számos esetben – anyagi ellenszolgáltatás fejében – hajléktalanokat bírtak rá a kölcsönzésre, akiket feladatuk elvégzésének idejére jól szituált turistákká alakítottak át. A strómanoknak külföldön történő fizetésre alkalmas bankkártyákat kellett készíttetniük valamely pénzintézetnél, amelyre a szervezők, illetve közreműködőik a bérlés előtt annyi pénzt helyeztek el, mely a kölcsönzést és járulékos költségeit fedezte. Ezt követően a strómannak nem kellett mást tennie, mint a szerződést aláírni.

Strómanok, donorok, tolmácsok, sofőrök

A vádlottak az autókat Magyarországra hozták, később azt állították, hogy ellopták tőlük, melyekről bejelentéseket tettek különböző rendőri szerveknél. A bűncselekmények szervezői a megszerzett gépkocsik nagy részét legalizálták, illetve legalizáltatták, azaz megváltoztatták az egyedi azonosítókat, hamis papírokkal látták el, majd Magyarországon forgalomba helyezték és értékesítették azokat, egy kisebb részét pedig alkatrészenként adták el. A vádlottak több csoport tevékenységében is részt vettek, anyagi elszámolás mellett segítették egymás tevékenységét tolmács, kísérő biztosításával, valamint a gépjárművek értékesítésében. A banda vezérkara, a „finanszírozói kör” hét-nyolc fős volt, a többiek – a strómanokat és a személyes adataikat ellenszolgáltatásért átadó donorokat beszervezők és felhajtók, a tolmácsok és a kocsikat itthon értékesítők – adják a közel száz fős vádlottcsoport többségét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában