Vádemelés

2022.02.25. 10:14

A síneken akart átugratni autójával egy férfi Szolnokon, nem járt sikerrel

A vádlott cselekményének következtében aznap 8 vonatjárat részlegesen elmaradt és további 11 vonat összesen 501 perc késéssel közlekedett.

Szoljon.hu

Forrás: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság

A Szolnoki Járási Ügyészség közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett vétség és más bűncselekmény miatt emelt vádat egy szolnoki férfi ellen – tájékoztatta hírportálunkat a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség.

A 20 éves férfi 2021. szeptember 8-án délelőtt, személyautóval Szolnok lakott területén, a Külső Abonyi úton a Nagysándor József út felé haladt, amikor a Szolnok-Budapest Keleti pályaudvar vasúti fővonal vasúti átjárójához érve elhatározta, hogy a sínek előtti földhalomra ráhajt és átugrat a vasúti pálya felett. Ezért az autót balra kormányozta, szándékosan letért az úttestről és felhajtott a vasúti pályára. A „produkció” azonban nem sikerült, a kocsi a Szolnok állomás felé tartó sínpáron keresztbe fordulva fennakadt úgy, hogy a jármű eleje belógott a Keleti pályaudvar felé vezető sínek közé.

A férfi sértetlenül kiszállt az autóból és megállította a Szolnok MÁV állomás felől érkező vasúti járművet. A fennakadt járművet csak a szolnoki katasztrófavédelem munkatársai tudták eltávolítani a sínek közül. A vádlott cselekményének következtében aznap 8 vonatjárat részlegesen elmaradt és további 11 vonat összesen 501 perc késéssel közlekedett.

Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására és arra tett indítványt, hogy a bíróság a vádlottat tiltsa el járművezetéstől. Az ügy a Szolnoki Járásbíróságon folytatódik.
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában