Statisztika

2022.02.02. 06:30

Időzített bombával érnek fel megyénk útjain az ittas járművezetők

Időzített bombaként közlekednek az ittas sofőrök az utakon. Egy-egy manőver láttán sokszor elgondolkodik az autós, vajon ki és milyen állapotban vezetheti a szembejövő járművet. Megyénkben az utóbbi időben heti szinten körülbelül húsz sofőrről állapították meg az egyenruhások, hogy alkohol fogyasztását követően ült volán mögé, de előfordult olyan is, hogy hét nap alatt több mint harminc ittas vezető akadt horogra.

Czakó Nóra

Forrás: Illusztráció/Shutterstock

Az elmúlt időszakban megszokottá vált a Jászkunságban, hogy naponta átlag két-három ittas vezetőt kapnak el az egyenruhások. Ez annak is köszönhető, hogy a megyei rendőrök folyamatosan kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy kiszűrjék a forgalomból az alkoholos befolyásoltság alatt a közlekedőket.

Az ittas járművezetés potenciális balesetveszélyt hordoz magában

– hangsúlyozta Mári Ilona megyei rendőrségi szóvivő.

Az ittas sofőrök az elmúlt években is többször szenvedtek balesetet megyénkben. Sok esetben maguknak okoztak személyi sérülést, de előfordult, amikor a vétlen közlekedőknek.

A Police.hu-n található nyilvános közlekedésrendészeti statisztika szerint tavaly emelkedett az ittasan okozott személysérüléses közúti közlekedési balesetek száma megyénkben. 2019-ben 43, 2020-ban 37 ilyen eset történt, 2021. november végéig azonban 40-re nőtt azoknak az ügyeknek a mennyisége, amikor olyasvalaki idézte elő az ütközést, gázolást, aki szeszes itallal öblögette a torkát, mielőtt volán mögé ült. Így végül is minden tizenkettedik sérüléses baleset okozója ittas járművezető volt.

A rendőrök az elmúlt években egyre több alkoholszondatesztet végeztek el az utakon. A megyei egyenruhások 2020. november végéig 85 ezerszer fújatták meg a szondát a közlekedőkkel, míg tavaly ugyanebben az időszakban már több mint 104 ezerszer. Ebből pedig az következik, hogy ittas vezető is több akadt horogra: 2020. első tizenegy hónapjában 838 esetben mutatott pozitív eredményt a szonda, míg 2021. november végéig 1 307 alkalommal. Ez a szám nagyon magas ahhoz képest, hogy zéró tolerancia van érvényben a mámoros sofőrökkel szemben.

Annak ellenére, hogy a KRESZ nem tiltja a szeszes ital fogyasztását biciklizés előtt, tilos kerékpározásra alkalmatlan állapotban kétkerekűvel közlekedni.

 Ebből kifolyólag, ha valaki az elfogyasztott alkohol hatása miatt úgy vesz részt kerékpárjával a közúti közlekedésben, hogy jól láthatóan alkalmatlan a biztonságos közlekedésre, akkor szabálysértést követ el. Emellett ha egy részeg biciklis súlyos sérüléses balesetet okoz, akkor ugyanúgy felel érte, mintha autóval követte volna el.

Tavaly májusban tizennyolc vonat összesen 750 percet késett, amikor egy ittasan kerékpározó férfi a vasúti átjáróban a vágányok közé zuhant, az éppen akkor érkező vonat elé. A szolnoki lakos ellen közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett vétség és közérdekű üzem működésének megzavarásának miatt emeltek vádat.

Szabó Ferenc őrnagy, a Szolnoki Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának vezetője hírportálunknak korábban elmondta, hogy ha valaki nem lábbal hajtja az elektromos kerékpárt, hanem a motorja dolgozik, és az viszi előre, akkor az gépi meghajtású járműnek számít, vagyis ittasan használva akár bűncselekmény is lehet belőle.

Nem érdemes kockáztatni

Az ittas járművezetés miatt kiszabott büntetés igen összetett. A szervezetben lévő alkohol mennyiségétől függően a járművezető közigazgatási szabályszegést vagy bűncselekményt is elkövethet, melynek során alkalmazható közigazgatási bírság, járművezetéstől eltiltás vagy büntető feljelentés. Az utóbbi akár letöltendő szabadságvesztéssel is járhat súlyosabb esetben, például ha halálos közúti közlekedési balesetet okoz a sofőr.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában