Szolnok

2022.02.10. 18:44

Pénzt kért, de nem kapott, ezért leütötte és kirabolta alkalmi ismerősét

A Szolnoki Járási Ügyészség rablás bűntette miatt emelt vádat egy Szolnok területén hajléktalanként élő férfi ellen.

Szoljon.hu

Fotó: Illusztráció/Shutterstock.com

A vádirat szerint a 47 éves férfi 2021. augusztus 19-én délelőtt, Szolnokon, a Jubileum téren együtt italozott alkalmi ismerősével, akitől többször pénzt kért, de a sértett nem adott neki. Ezért a tér bokrokkal takart részén váratlanul tarkón vágta a sértett férfit, aki az ütés erejétől a földre zuhant – tudtuk meg a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészségtől.

Ekkor a vádlott átkutatta a sértett hátizsákját és elvette mobiltelefonját, valamint 5000 forint készpénzét, majd elmenekült a helyszínről.

Az ügyészség az erőszakos és vagyon elleni erőszakos bűncselekmények miatt már korábban is büntetett férfivel szemben fegyházban letöltendő szabadságvesztés kiszabását és azt indítványozta, hogy a bíróság tiltsa el a közügyek gyakorlásától, zárja ki a feltételes szabadságra bocsátás kedvezményéből, és a rablással szerzett pénz és mobiltelefon értékéig sújtsa vagyonelkobzással.

Az ügy a Szolnoki Járásbíróságon folytatódik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában