Csataszög

2022.02.07. 16:21

Testvére adatait diktálta be a gyorshajtó, börtönbe vonul érte

Meggondolatlansága miatt egyszerre két bűncselekményt is elkövetett.

Fotó: Illusztráció/Shutterstock.com

A Szolnoki Törvényszéken jogerősen lezárult annak a negyvenes éveiben járó, többszörösen büntetett előéletű férfinak a büntetőügye, aki mikor 2020. október 22-én délután Csataszög belterületén a rendőrök megállították, mert lakott területen a megengedett 50 kilométer/óra helyett 72 kilométer/óra sebességgel hajtott, a testvérének adta ki magát. Saját adatai helyett az övét adta meg a járőröknek és testvére szignóját is aláhamisította a kiállított 30.000 forintos bírságon. A Szolnoki Törvényszék sajtóosztályának tájékoztatása szerint végül még aznap éjjel megjelent a Szolnoki Rendőrkapitányságon, ahol mindent bevallott.

Mint kiderült, azért hazudott és próbálta eltitkolni kilétét, mert nem csak gyorsabban vezetett a megengedettnél, de eltiltás hatálya alatt is állt. 

Meggondolatlan döntése azonban még nagyobb bajba sodorta. Egyszerre két bűncselekményt is elkövetett. A Büntető Törvénykönyv rendelkezései szerint ugyanis, aki mást hatóság előtt közigazgatási bírsággal sújtandó szabályszegéssel hamisan vádol, elköveti a hamis vád vétségét, míg annak, aki közreműködik abban, hogy jog vagy kötelezettség létezésére, megváltozására vagy megszűnésére vonatkozó valótlan adatot, tényt vagy nyilatkozatot foglaljanak közokiratba, közokirat-hamisítás bűntettéért kell felelnie.

Az ügyben 2021. június 23-án emelt vádat a Szolnoki Járási Ügyészség. A Szolnoki Járásbíróság 2021. október 27-én előkészítő ülést tartott, melyen a vádlott a váddal egyezően beismerte a bűncselekmény elkövetését és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról, mely nyilatkozatait a bíróság elfogadta és ítéletet hozott.

A vádlottat hamis vád vétsége és közokirat-hamisítás bűntettében mondta ki bűnösnek, amiért mint többszörös visszaesőt 8 hónap börtönre ítélte és 2 évre eltiltotta a közügyektől.

A vádhatóság kevesellte, a védelem sokallta a kiszabott büntetést, ezért az ügyészség a vádlott terhére, súlyosításért, míg a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett, így az ügy másodfokon, a Szolnoki Törvényszéken folytatódott, ahol nemrég jogerősen lezárult. Az ügyészi fellebbezés eredményre vezetett. 

A Szolnoki Törvényszék január 27-én meghozott másodfokú ítéletében a vádlott börtönbüntetését több mint másfélszeresére, 8 hónapról 1 év 2 hónapra súlyosította, egyebekben a törvényes és megalapozott elsőfokú ítéletet helybenhagyta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában