Jászkunság / Podcasttel

2022.03.23. 11:28

Biztonságos közlekedés: kulcsfontosságú a szülői példamutatás

Dávid Mónika rendőr őrnagy a biztonságos közlekedéssel kapcsolatban több fontos kérdésre is választ adott.

Szoljon.hu

A biztonsági öv becsatolása az egyik legfontosabb dolog Fotó: Illusztráció/Shutterstock

A tavalyi évben is sok baleset történt a Jászkunság útjain, ebből több halálos kimenetelű volt. A rendőrség folyamatosan dolgozik azon, hogy csökkentsék ezeknek a számát, erről is beszélgetett a napokban Dávid Mónika rendőr őrnagy, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Balesetmegelőzési Bizottság titkára a Karc FM-ben.

 

A legkisebbeknél már fontos elkezdeni

 

Dávid Mónika úgy véli, a gyermekkel nem lehet elég korán elkezdeni beszélgetni a biztonságos és helyes közlekedésről.
 

– Már azelőtt el kell kezdeni beszélgetni erről a gyermekekkel, mielőtt még megtanulnának beszélni, mivel addig is nagyon fontos, mit látnak és hallanak a szülőktől, milyen példát mutatnak nekik – hangsúlyozta. 

Kiemelte, hasznos, hogy az adott szituációban beszéljünk ezekről a dolgokról, ilyen lehet például egy útkereszteződés is, ahol hangosan elmondhatjuk, mit, miért, hogyan teszünk.

Arra a kérdésre, hogy a rendőrség hogyan próbál tenni a biztonságosabb közlekedésért, elmondta, igyekeznek eljutni a lehető legtöbb óvodába, hogy már nekik megtanítsák az alapokat. Itt szó esik a kerékpáros- és gyalogos közlekedésről, valamint a legalapvetőbb közlekedési táblák jelentését is megtanítják a legkisebbeknek. Ezeken túl egyéb rendezvényeket is tartanak, például rajzversenyeket.
 

A járványhelyzet új lehetőségeket teremtett
 

Dávid Mónika elmondta, a koronavírus megjelenésével az előadások megtartása lehetetlenné vált, így új lehetőségek után kellett nézniük. A cél ugyanaz volt: hogyan tudnák a lehető legjobban eljuttatni az üzenetet az adott korcsoportnak, ami a biztonságos közlekedést illeti.

 

A balesetmegelőzésnél tevékenykedő csapat jobban nyitott a közösségi média irányába, amely mint utólag kiderült, jó döntésnek bizonyult, a közzétett posztok ugyanis rendkívül népszerűek. Folyamatosan követik az aktuális történéseket, a bejegyzések témáját pedig ezekhez igazítják. Ezen kívül ajándékosztással is igyekeznek tenni a biztonságosabb közlekedésért.
 

– Fontosnak tartom szemléltetni egy-egy szituációban, mi történhet velünk, ha nem a szabályoknak megfelelően cselekszünk. Úgy vélem, ez egy hatékony módszer arra, hogy bemutassuk, milyen céllal is léteznek bizonyos szabályok a KRESZ-ben – ecsetelte.

A szülők és a tanárok szerepe kulcsfontosságú
 

A beszélgetés során arról is szó eset, hogyan lehet a gyermekeket motiválni arra, hogy részt vegyenek a rendőrség egy-egy pályázatán vagy versenyén.
 

– A szülőkhöz és tanárokhoz kell leginkább ezeket az információkat eljuttatni különböző csatornákon át. Úgy érzem, a szülők is egyre inkább nyitottak az ilyen programokra. Jó irányba haladunk, érzésem szerint többen tartják be a szabályokat és figyelnek oda a részletekre, mint korábban – mondta a rendőr őrnagy, aki kiemelte, a munkájukban nagy segítséget nyújtanak a gyermekek rajzai, ezek ugyanis rámutatnak azokra a területekre, amelyekre nagyobb figyelmet kell fordítaniuk.
 

Úgy véli, hogy Szolnok rendkívül nyitott a biztonságos közlekedés felé, ugyanis több olyan polgárőrt is ismer, aki önként megy és segít a gyalogos-átkelőhelyeknél biztosítani a forgalom dinamikus haladását.

Továbbra is a gyorshajtás a legfőbb kiváltó ok
 

Jász-Nagykun-Szolnok megyében továbbra is a legfőbb balesetet kiváltó okok közé tartozik az abszolút és a relatív gyorshajtás, valamint a kanyarodási- és elsőbbségadási szabályok elmulasztása.
 

Dávid Mónika elmondta, a tilos jelzésen áthaladók kiszűrése érdekében a rendőrök már drónt is bevetettek Szolnokon, de használnak civil autókat is sebességmérésnél, a belvárosban pedig gyalogosan is jelen vannak. Hozzátette, a gyermekeknél a biztonsági öv bekötésének elmaradása szintén gyakori baleseti ok.
 

Jelenleg is tart egy rajzpályázat
 

Az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság felhívása alapján a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság Megyei Balesetmegelőzési Bizottsága gyermekrajz-pályázatot hirdet óvodáskorú és általános iskolai tanulók részére, a biztonságos és szabályos közlekedés témájában. A pályázatra A/3-as vagy A/4-es méretben, például grafittal, színes ceruzával vagy zsírkrétával elkészített alkotásokkal lehet jelentkezni. A biztonságos közlekedést bemutató pályaműveket április 30-ig lehet beküldeni.

 

A teljes beszélgetés itt hallgatható meg:

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában