Tiszaföldvár

2022.05.24. 16:25

Féltékenységből több alkalommal is brutálisan összeverte élettársát egy férfi

A vádlott és védője enyhítésért fellebbezett.

Szoljon.hu

Fotó: Illusztráció/Shutterstock.com

Fotó: Illusztráció/Shutterstock.com

A Szolnoki Törvényszék életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete és kapcsolati erőszak bűntette miatt 8 év börtönre ítélte és 8 évre eltiltotta a közügyektől azt a 34 éves büntetlen előéletű férfit, aki 2019. decembere és 2020. májusa között féltékenységből napi rendszerességgel bántalmazta élettársát, aki kevesebb mint fél év alatt kétszer is többszöri csonttöréssel került a kórházba, egyszer kishíján életveszélyesen megsérült, mégis mindig visszament a férfihez – tájékoztatta hírportálunkat a Szolnoki Törvényszék Sajtóosztálya.

A vádlott 2019. decemberében tiszaföldvári otthonukban felemelte, majd földhöz vágta és a padlón addig ütötte, rugdosta az ekkor alig 17 éves nőt, hogy koponya és bordatörést szenvedett. Három hónappal később, 2020. márciusában, nem sokkal azt követően, hogy a fiatal nő elhagyta a kórházat, egy 40 centiméter hosszú piszkavassal, majd egy fahasábbal, végül puszta kézzel verte meg úgy, hogy mindkét alkarja eltört miközben próbálta kivédeni az életveszélyes sérülés okozására is alkalmas ütéseket. Néhány héttel később, 2020. május 1-jén hajnalban pedig csaknem két órán keresztül fojtogatta a nőt, akinek a szomszédok hívtak mentőt.

Az ügyben 2021. október 15-én emelt vádat a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség. A Szolnoki Törvényszék 3 tárgyalást tartott, az utolsón, május 18-án ítéletet hozott, amit az ügyészség tudomásul vett, a vádlott és védője azonban enyhítésért fellebbezett, így az ügy másodfokon, a Szegedi Ítélőtáblán folytatódik.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában