Vádemelés

2022.07.05. 12:23

Kését lóbálva követelt cigarettát egy kiskorútól a buszon egy kunszentmártoni férfi

Az elkövető nyugtatót vett be, és rá alkoholt ivott.

Szoljon.hu

Fotó: Illusztráció / Shutterstock.com

Felfegyverkezve elkövetett rablás kísérlete miatt emelt vádat a Kecskeméti Járási Ügyészség egy kunszentmártoni férfi ellen, aki egy távolsági buszon cigarettát követelve késeléssel fenyegetett meg egy gyermeket, majd a kecskeméti autóbusz-pályaudvaron egy másik kiskorút szintén ki akart rabolni. A vádlottnak ezen felül még négy ittas járművezetésért is felelnie kell – tájékoztatta hírportálunkat a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség sajtóosztálya.

A vádirat szerint a kunszentmártoni férfi januárban, lakóhelyén szállt fel egy Budapest felé tartó buszra. Az elkövető ezt megelőzően nyugtatót vett be, és rá alkoholt ivott. Nem sokkal később megszólított egy kiskorút, hogy cigarettát kérjen tőle. Mivel azt sem a sértettől, sem a többi utastól nem kapott, zsebéből elővette rugós kését, miközben azt harsogta, hogy valakit meg fog szúrni vele, ha továbbra sem adnak neki cigarettát. Viszont a fenyegetőzése ellenére sem kapott senkitől, dühét az előtte lévő ülés fejtámláján vezette le, a kést többször is beledöfte.

A férfi a kecskeméti pár perces megálló során követte a buszról szintén ekkor leszálló két kiskorút, akiket először arra kért, hogy vegyenek neki cigarettát. Miután a gyerekek megtagadták a kérését, a vádlott a kezét a kést rejtő zsebébe tette, és felszólította egyiküket az értékei átadására. A sértett gyorsan faképnél otthagyta a vádlottat, aki ezután visszaszállt a buszba. A férfit Budapestre érkezésekor a rendőrök elfogták, és őrizetbe vették.

Ugyancsak a vádlott számlájára írható, hogy 2021 nyarán három hét alatt négy esetben is ittas állapotban, vezetői engedély nélkül vezetett Kunszentmártonban – egyszer segédmotort, háromszor személyautót. 

Ráadásul utoljára a súlyosan ittas férfi az elindulást követően az útról lesodródva egy ház oldalába csapódott.

Az ügyészség a jelenleg is letartóztatásban lévő férfivel szemben fegyházbüntetés kiszabására és járművezetéstől való végleges eltiltásra tett indítványt. Az ügyben a Kecskeméti Járásbíróság hoz majd döntést.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában