Kék hírek

2022.07.19. 16:22

Már nagyon várták a börtönben, de előtte még lopni ment a szolnoki tolvaj

A Szolnoki Járási Ügyészség lopás bűntette és más bűncselekmények miatt indítványozta annak a 41 éves szolnoki férfinak a letartóztatását, aki a vele szemben korábban kiszabott jogerős börtönbüntetés letöltésének megkezdésére szóló felhívás kézhezvétele után gázolajat és akkumulátort lopott Szolnokon.

Szoljon.hu

Fotó: Illusztráció/Shutterstock.com

A rendelkezésre álló adatok szerint a férfi Szolnokon, június 3. és június 19. napja közötti időben a kerítésen átmászva 7 alkalommal is bement egy szolnoki fuvarozó cég telephelyére, és az ott parkoló gépjárművekből összesen 663 liter, 492 ezer forint értékű gázolajat lopott el a tanksapkák és a tankban lévő szűrők lefeszítésével. A gyanúsított ugyanitt, június 19-én megpróbált két darab, 80-80 ezer forint értékű akkumulátort is ellopni, azonban eközben megzavarták, így azokat elvinni nem tudta – közölte hírportálunkkal a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség.

A gyanúsított szintén Szolnokon, június 13-án és 14-én egy helyi lovardából leszerelte és ellopta a lovarda tulajdonában lévő 20 ezer forint értékű villanypásztort működtető akkumulátort, majd megpróbálta egy utcán parkoló személygépkocsi katalizátorát is leszerelni, azonban ez utóbbi cselekménye közben szintén megzavarták, így azt ellopni nem tudta.

Az ügyészség indítványában hivatkozott a 41 éves férfi gyanúsított esetében arra, hogy vagyon elleni és kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények miatt többszörösen is büntetett, a férfit a bíróság legutóbb idén februárban jogerősen 2 év 6 hónap börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte, mely büntetését még nem kezdte meg, megélhetést biztosító jövedelemmel nem rendelkezik, így megalapozottan feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén újabb szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményt követne el.

A büntetett férfi esetében a bűnismétlés kiemelkedő veszélyét mutatja az is, hogy a nyomozó hatóság őt 2022. június 14-én gyanúsítottként kihallgatta, azonban ez sem tartotta vissza attól, hogy újabb, szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekményt kövessen el.

A nyomozási bíró az ügyészség indítványát megalapozottnak tartotta, és július 13-án elrendelte a gyanúsított letartóztatását. Az ügyben a gyanúsított és védője fellebbezése miatt a Szolnoki Törvényszék fog végleges döntést hozni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában