Tisza-tó

2022.07.01. 13:55

A szabadstrand bójáinál látták utoljára a fiatal rendőrt, mielőtt elnyelték a hullámok

Nem érkezett meg társaihoz a fiatalember, aki úszva indult vissza a túlpartról.

Ujvári László

Fotós: Ujvári László

Ahogy arról korábban már beszámoltunk, folytatódik a keresés a Tisza-tóban csütörtök este eltűnt fiatalember után. Információnk szerint, egy – nem tiszafüredi – 23 éves rendőr barátaival, társaival töltötte szabadidejét Tiszafüreden.

Csütörtökön késő délután a jó fizikai állapotban lévő fiatalember a tiszafüredi Holt-Tisza átúszására vállalkozott, ami alap esetben számára nem volt megerőltető feladat. Sikeresen elérte a túlpartot, majd visszafordult, és társai arra lettek figyelmesek, hogy valamivel féltáv után, a szabadstrand szélét jelző bóják környékén eltűnt a vízben.

Azonban hiába indultak a keresésére, nem akadtak a nyomára. 

Értesüléseink szerint az eset valamivel este hét óra után történhetett, a mentők nyolc óra környékén érkeztek a helyszínre, addigra a tűzoltóság és a helyi önkéntes mentőcsoport nagy erőkkel megkezdte az eltűnt fiatalember felkutatását.

Megerősített információnk szerint, az egyik szomszédos kikötőből kölcsönkért halradart is bevetették a kutatás során.

A keresés azonban péntek délig még nem vezetett eredményre, ám továbbra is zajlik, ezért a Tiszafüredi Szabadstrand pénteken már nem nyitott ki.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában