Felelőtlenség

2022.07.05. 11:27

Lassítás nélkül hajtott kisteherautójával a vonat elé a tiszafüredi férfi

A mozdonyvezető azonnal vészfékezett, de az ütközést már nem tudta elkerülni.

Szoljon.hu

Fotó: Rendőrség

A Szolnoki Járási Ügyészség vádat emelt egy 52 éves tiszafüredi férfi ellen, aki kisteherautóval, lassítás nélkül hajtott a vonat elé Tiszaszőlős külterületi vasúti átjárójában. A mozdonyvezető azonnal vészfékezett, de az ütközést már nem tudta elkerülni – tájékoztatta hírportálunkat dr. Nagy Lajos, a megyei főügyészség sajtószóvivője.

A vádirat szerint a férfi március 10-én délután, a Tiszaszőlős–Tiszafüred között húzódó vasútvonal átjárója felé haladt az anyósülésen helyet foglaló utasával. Ezzel egyidejűleg balról közeledett feléjük a mozdonyból és hozzá kapcsolt kocsiból álló vasúti szerelvény, melyen a vonatvezető és egy jegyvizsgáló tartózkodott.

A vádlott érthetetlen okból nem vette észre a féktávolságon belülre érő vasúti szerelvényt, ezért lassítás nélkül behajtott a jelzőtáblákkal védett vasúti átjáróba.

A 41 kilométer per órás sebességgel haladó vonat vezetője azonnal vészfékezett, de az ütközést már nem tudta elkerülni. A motorkocsi a kisteherautó hátsó részét találta el, amely az ütközés következtében az árokban kötött ki.

A szerencsének köszönhetően a balesetben csak az anyósülésen utazó férfi szenvedett nyolc napon belül gyógyuló, könnyebb sérülést.

Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására és közúti járművezetéstől való eltiltásra tett indítványt.

Az ügyben a Szolnoki Járásbíróság várhatóan tárgyalás mellőzésével hoz majd döntést.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában