Vádemelés

2022.08.03. 16:26

Szolnoki halőr akadályozta meg a további állatkínzást a Zagyva torkolatánál

A Szolnoki Járási Ügyészség orvvadászat bűntette és állatkínzás vétsége miatt emelt vádat egy szolnoki férfivel szemben, aki tiltott módon próbált meg Szolnokon, a Zagyva partján védett süvöltő énekesmadarat befogni, de az arra járó halőr észrevette és megakadályozta a madár befogását.

Szoljon.hu

Forrás: Szolnoki Rendőrkapitányság

A vádirat szerint a 64 éves szolnoki férfi 2021. október 23-án 10 óra körül Szolnokon, a Zagyva malomzugi torkolatánál úgy próbált süvöltő madarat befogni, hogy a part mellett lévő fa ágára madárlépet, míg a mellette álló másik fára egy felakasztott kalitkába – csalogatás céljából – egy védett hím süvöltő madarat helyezett el.

A madárlép használata az erről szóló jogszabály alapján tiltott vadászati eszköznek minősül.

A férfi a hím süvöltő madarat egy 20x20x30 cm-es kalitkában tartotta, így nem biztosította a madár számára a megfelelő életteret. A fogságban tartott madár esetében a hosszú ideig tartó bezártság alkalmas volt arra, hogy a madár maradandó fogyatékosságát vagy pusztulását okozza, azonban ez nem következett be.

A vádlottól lefoglalt madarat a hatóság a Hortobágyi Nemzeti Park Jászberényi Madárkórházában helyezte el, ahonnan tavasszal egészségesen szabadon engedték.

Az ügyészség a büntetlen vádlottal szemben pénzbüntetés kiszabását indítványozta a vádiratában.

Az ügyben a Szolnoki Járásbíróság – feltehetően tárgyalás mellőzésével – fog dönteni.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában