Törökszentmiklós

2022.09.30. 11:13

Vashulladékot és kerékpárt próbáltak lopni, egyikük a papucsát hátrahagyva menekült el

A feltételezett elkövetőknek csupán az értékek összekészítésére volt idejük. A házból kilépő sértett láttán egyikük úgy elszaladt, hogy még a papucsát is a helyszínen hagyta. A rendőrök perceken belül intézkedtek.

Szoljon.hu

Fotó: police.hu

A törökszentmiklósi sértett lakóházának udvarára szeptember 29-én a hajnali órákban bement egy ismeretlen, aki vashulladékot és egy kerékpárt készített össze lopási szándékkal – olvasható a police.hu-n. A jogsértőt az ingatlanból kilépő sértett tetten érte, ezért értesítette a rendőrséget. A bűncselekmény helyszínére kiérkező járőrök elfogták és előállították a rendőrkapitányságra a feltételezett elkövetőt.

Fotó: police.hu
 

A 24 éves férfi kihallgatásakor elmondta, hogy társa is volt a bűncselekmény kivitelezésében. A nyomozók a felnőttkorú terheltet  – mivel 18 év alatti személyt bírt rá a bűncselekmény elkövetésére – kiskorú veszélyeztetés bűntett valamint lopás vétség kísérlete elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki . A 16 éves fiatal később önként jelentkezett a rendőrségen, őt lopás vétség kísérletével gyanúsították meg a rendőrök.  A fiatalkorú terhelt szabadlábon védekezhet, míg társát a nyomozó hatóság őrizetbe vette és előterjesztést tesznek letartóztatása indítványozására.

Fotó: police.hu
 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában