Rendőrség

2022.10.04. 12:01

Kétszer lopta meg ugyanazt a szolnoki üzletet, harmadszorra már lebukott

A jogsértőnek harmadjára már nem volt szerencséje a bolti lopással. A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a feltételezett elkövetőt.

Szoljon.hu

Fotó: Illusztráció/Shutterstock.com

Egy helyi üzletvezető tett bejelentést a Szolnoki Rendőrkapitányságon és elmondta, hogy szeptember 29-én 8 órakor egy férfi bement az áruházba vásárolni, ahol két bevásárlókocsiba pakolta a termékeket – olvasható a police.hu-n. Ezt követően a vásárló az üzlet önkiszolgáló kasszájához ment, ahol – az alkalmazott figyelmetlenségét kihasználva – az egyik kocsiban lévő termékeket kifizette, az árucikkeket pedig a másik kocsiban lévő, kifizetetlen árukra pakolta és fizetés nélkül távozott. 

Húsz perc múlva a férfi ismét visszatért a bevásárló központba, ahol hasonló módszerrel követett el újabb jogsértést. 

A nap végi záráskor az áruházi dolgozók megállapították, hogy az ismeretlen személy megkárosította az üzletet, ezért értesítették a rendőrséget. Október 3-án 7 óra 30 perckor ismét megjelent az üzletben a 29 éves férfi, akit a biztonsági szolgálat munkatársa – a kamerafelvételek alapján – felismert, feltartóztatott, majd értesítette a rendőrséget. A rendőrök előállították a jogsértőt a rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítotti kihallgatásakor feledékenységre hivatkozott.

A nyomozó hatóság lopás vétség miatt folytat eljárást.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában