Lezárt akta

2022.11.04. 13:11

Eladta áldozatai feje felől házukat, kiforgatta őket vagyonukból egy nő Mezőtúron

A mezőtúri rendőrök befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, amelyben a gyanúsított az időskorúak egészségi állapotát kihasználta és csalást követett el sérelmükre.

Szoljon.hu

Forrás: police.hu

Mint ahogy arról korábban hírportálunkon már beszámoltunk, a Mezőtúri Rendőrkapitányság büntetőeljárást folytatott egy mezőtúri asszony ellen, aki 2016. novemberétől, rendszeres haszonszerzésre törekedve követett el bűncselekményeket.

Mint azt a police.hu írja, a gyanúsított 2016-ban megismerkedett és bizalmi kapcsolatot alakított ki egy időskorú sértettel, aki egyedül lakott az ingatlanában. A gyanúsított felajánlotta segítségét kisebb háztartási munkákban, gyógyszer felíratásban, kiváltásban. Az asszony később – kihasználva a sértett állapotát és magányosságát – tartási szerződés megkötésére bírta rá. Elhitette vele, hogy az ingatlan élete végéig az ő tulajdonában marad, ott fogja a gondozását biztosítani. 

A gyanúsított a szerződés tényleges tartalmáról azonban megtévesztette a szépkorút és eladásra hirdette meg a lakóházát. 

Egy nő vevőként jelentkezett, ezért a gyanúsított – hogy az időskorút eltávolítsa az ingatlanból – beszállíttatta a kórházba, ahol hamisan azt állította, hogy a sértett öngyilkossági szándékot hangoztatott. A gyanúsított a házat értékesítette. A terhelt nem elégedett meg ennyivel, a sértett nyugdíját is megszerezte, így részére 973 200 forint értékű kárt okozott, továbbá csalárd módon, olyan pénzintézeti kölcsönszerződést íratott vele alá, aminek tartalmával a sértett nem volt tisztában. A szerződésből fakadó fizetési kötelezettséget a gyanúsított csak részben teljesítette.

A fentiekben taglalt úton szerezte meg a gyanúsított egy 87 éves helybeli lakos ingatlanát is, akinek 5 732 000 forint értékű házát szintén eladta.  

A megalapozott gyanú szerint, a terhelt 2019. szeptemberében egy 75 éves asszony bizalmába férkőzött, aki egyedül élt mezőtúri ingatlanában. A gyanúsított hónapokig látogatta sértettet, majd meghatalmazotti jogosultságot szerzett annak bankszámlája felett és 480 ezer forinttal károsította meg az asszonyt. Ugyanezen sértettől – kihasználva, hogy épp vendége érkezett – 40 ezer forintot tulajdonított el.

Ugyancsak megalapozott a gyanú arra, hogy egy 70 éves sértett egészségi állapotát kihasználva, rávette arra, hogy ékszereit adják zálogházba, és az annak fejében kapott összeget gondozási díjként számolják el. 

A gyanúsított a sértettnek csupán 27 ezer forintot adott át, míg 58 ezer forintot jogtalanul eltulajdonított.  

A mezőtúri nyomozók a hónapokig tartó, aprólékos vizsgálati munka eredményeként göngyölítették fel a szerteágazó, több sértettet érintő bűnügyet. A rendőrök eredményes vagyon-visszaszerzési tevékenységet folytattak. A terheltet csalás, zsarolás, sikkasztás és lopás bűntett és vétség, továbbá hamis magánokirat felhasználás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki a nyomozók. A 66 éves nőt őrizetbe vették, majd a bíróság a letartóztatását rendelte el, jelenleg szabadlábon védekezhet.

A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte és a több dossziényi nyomozati anyagot vádemelési javaslattal a Mezőtúri Járási Ügyészségnek küldték meg.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában