Bűntett

2022.11.16. 10:13

Nyolc év börtön várhat az özvegyasszonyokat kisemmiző mezőtúri nőre

Az elkövető elhitette az idős nőkkel, hogy gondoskodik majd róluk.

Szoljon.hu

Forrás: police.hu

Nyolc év börtön várhat arra a 66 éves mezőtúri nőre, aki nála idősebb özvegyasszonyoktól csalta ki az ingatlanjaikat, vette el pénzüket, ékszereiket, és még a zsarolástól sem riadt vissza – tájékoztatta hírportálunkat a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség.

A Mezőtúri Járási Ügyészség jelentős kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette, zsarolás, sikkasztás és lopás bűntette, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt emelt vádat azzal a 66 éves mezőtúri nővel szemben, aki Mezőtúron 2016 és 2019 között több idős, egyedülálló nőnek is a bizalmába férkőzött, és tőlük ingatlant csalt ki, vagy pénzt, ékszert, bútorokat lopott és sikkasztott el, de attól sem riadt vissza, hogy egy helyi élelmiszerüzlet tulajdonosát megzsarolja.

A vádirat szerint a 66 éves nő Mezőtúron, 2016-ban két idősebb, egy 75 és egy 87 éves özvegyasszony bizalmába is beférkőzött, akiknek kihasználta a korukból adódó hiszékenységüket, valamint azt, hogy özvegyként egyedül élnek, és felajánlotta nekik, hogy segítségükre lesz a háztartási munkák, bevásárlások, egyéb ügyintézési feladataik ellátásában. 

Mindkét idős nőt rávette, hogy a pénzük fölött szabadon rendelkezhessen, és arra is, hogy tartási szerződést kössenek vele. 

Az idős nőkkel egyben elhitette, hogy az ingatlanuk a tulajdonukban marad, amíg élnek, ott fog róluk személyesen gondoskodni. Ezzel szemben az ingatlanjaik a vádlott tulajdonába kerültek, melyeket 2016-ban és 2018-ban értékesített is, miközben az idős nőket kórházba vitette, és így az otthonukból eltávolította. Az ingatlanok értéke mintegy 3.400.000 forint, és 5.700.000 forint volt.

A vádlott 2019-ben három másik, szintén idősebb mezőtúri nő bizalmát is elnyerte, és a korábbiakhoz hasonlóan őket is rávette arra, hogy a pénzük, értékeik felett szabadon rendelkezhessen.

A vádlott az idős nők nyugdíjának jelentős részét elvette, de bútorokat, pénzt is elhozott a házukból, majd a bútorokat eladta. Egy esetben az egyik idős nő ékszereit adta zálogházba, de csak a kapott pénz felével számolt el, de előfordult olyan is, hogy egy másik idős nő nevében személyi kölcsönt vett fel, melynek törlesztését megkezdte, de azt végül nem fizette vissza.

A vádirat szerint 2016 decemberében egy mezőtúri élelmiszerüzlet üzemeltetőjének valótlanul azt állította, hogy az egyik, tartásában lévő idős nőnek 200 ezer forinttal tartozik, és nem létező kapcsolataira hivatkozással őt megfenyegette, hogy bezáratja a boltját, ha nem fizeti ki neki a tartozást, mire az üzlet üzemeltetője – attól való félelmében, hogy elveszíti a megélhetési forrását – inkább kifizette neki a pénzt.

Az ügyészség a nővel szemben arra az esetre, ha a bűncselekmények elkövetését beismeri, 8 év börtönben letöltendő szabadságvesztést, valamint 8 év közügyek gyakorlásától eltiltást indítványozott, továbbá azt, hogy a bíróság végleges hatállyal tiltsa el bármely olyan foglalkozás gyakorlásától vagy egyéb tevékenységtől, amelynek keretében más személy felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végzi, illetve ilyen személlyel egyéb hatalmi vagy befolyási viszonyban áll, továbbá az okozott kár megfizetésére kötelezze.

Az ügyben a Mezőtúri Járásbíróság dönt majd.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában