Rendőrség

2022.11.19. 11:29

Rövid időn belül elfogták a Tiszajenőnél halálos balesetet okozó férfit - videóval

Az összehangolt rendőri munkának köszönhető, hogy rövid időn belül bilincs kattant a halálos kimenetelű közlekedési baleset helyszínét segítségnyújtás nélkül elhagyó tettes csuklóján.

Szoljon.hu

Forrás: police.hu

Mint ahogy arról korábban hírportálunkon már beszámoltunk, november 17-én, Tiszajenő külterületén az esti órákban, egy ismeretlen személy autójával elütött egy láthatósági mellényt viselő, az úttesten a kerékpárját maga mellett toló gyalogost – olvasható a police.hu-n. A járművezető a baleset helyszínről segítségnyújtás, valamint a mentők és a rendőrség értesítése nélkül elhajtott. 

A 72 éves gyalogos a baleset következtében olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

A helyszínen a rendőrök megtalálták az okozó jármű egyik rendszámtábláját, illetve Tiszajenő külterületén a rendszámhoz tartozó megrongálódott autót, melyről megállapították, hogy a baleset bekövetkezésekor nem a tulajdonos használatában állt.

A felderítés érdekében a rendőrök megkezdték az adatok begyűjtését, szolgálati nyomkövető kutyát indítottak, valamint megyehatártól függetlenül a körzeti megbízottak példaértékű összefogásának köszönhetően november 18-án, a délutáni órákban Tiszajenőn elfogták a tettest, akiről még az is kiderült, hogy vezetői engedéllyel nem rendelkezik. 

A 38 éves jászkarajenői lakost előállították a Szolnoki Rendőrkapitányságra, ahol a férfi a kihallgatása során részletes beismerő vallomást tett. A halálos közúti baleset gondatlan okozása vétségének, valamint a segítségnyújtás elmulasztásának bűntette elkövetése miatt meggyanúsított férfit őrizetbe vették.   

A balesetet okozó jármű
Forrás: police.hu

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában