Rendőrség

2022.12.05. 11:17

A csépai nő nem értette, hogyan kerülhetett lopott holmi az ágyneműtartójába

A kunszentmártoni nyomozók gyorsan pontot tettek a csépai tévélopás végére.

Szoljon.hu

Forrás: police.hu

Egy csépai lakos megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy bement falubelije ingatlanába december 1-jén 3 óra 45 perc és 8 óra 30 perc közötti időben, majd az épületbe bejutva eltulajdonított egy tévékészüléket a hozzátartozó set-top box-szal, egy órát és egy rádiót – olvasható a police.hu-n. A rendőrök szemlét végeztek, tanúkat hallgattak ki és adatokat gyűjtöttek, amelyek értékelését követően egy 55 éves helyi nőre irányult a figyelmük. 

A nyomozók a feltételezett elkövetőt gyanúsítottként hallgatták ki. A terhelt annak ellenére sem ismerte el a terhére rótt cselekmény, hogy a saját ágyneműtartójában találták meg az ellopott dolgok egy részét, míg a televíziót az alkalmi vevőjétől foglalták le. A sértett igen boldog volt, hogy visszakapta a tévéjét, mint a nyomozóknak elmondta, nagyon hiányzott neki a készülék.

A Kunszentmártoni Rendőrkapitányság lopás bűntett elkövetése miatt folytat eljárást.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában