Jászkunság

2023.01.23. 11:16

Olykor saját családja bújtatja a rendőrök elől a hazamenekült fiatalt

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya az elmúlt hónapokban hírportálunkon keresztül is több alkalommal kérte a nyilvánosság segítségét lakhelyükről eltűnt kamaszok megtalálásában. De vajon milyen indokok állhatnak az eltűnések hátterében?

Mészáros Géza

Forrás: Illusztráció

Fotó: Shutterstock.com

– A kiskorúak keresése miatt indított körözési eljárások száma évek óta nagyságrendileg ugyanannyi, talán csak néhány százalékos lehet az eltérés az elmúlt évek adatait összevetve – mutatott rá Sipos-Kácsor Andrea rendőr alezredes, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Kiemelte, Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében főleg a nevelőintézetekből, gyermekotthonokból történő szökések miatt kell elrendelni a kiskorúak keresését. 

Közülük többen folyamatosan szökésben vannak. Nem ritka, hogy a megtalálásuk után egy órával ismét az eltűnésükről tesznek bejelentést, ami miatt újabb körözési eljárást kell indítani.

– A családokból való eltűnés jóval ritkábban fordul elő. A kiskorúak többsége általában rövid időn belül önként visszatér a szülői házba, vagy a gondozási helyére – mondta.

Nincs ez másként az intézetből eltűntek többségének esetében sem.

– Ők is általában a szülőkhöz, családjukhoz szöknek vissza – hívta fel a figyelmet Sipos-Kácsor Andrea.

Az érintett gyermekeknek nagyon gyakran hiányoznak a rokonaik, illetve a megszokott környezetük.

– Mivel ezek a címek ismertek, ellenőrzésük a körözés idején rendszeres. Azonban az is előfordulhat, hogy a család bújtatja őket a hatóságok elől. A családból eltűnt fiatalkorúak esetében a kutatási lehetőség területe jobban kiszélesedik. Ezek a fiatalok sokszor a barátokhoz, rokonokhoz, vagy épp szerelmükhöz szöknek el.

Az eljárásokból az derül ki, hogy a fiatalkorúak eltűnésének fő oka a kalandkeresés, a kitörési vágy, vagy épp egy szerelmi kapcsolat, akár egy tiltott viszony.

– Elenyésző számban, de előfordulhat, hogy a háttérben különböző családi problémák, veszekedés, illetve azok helytelen kezelése, esetenként a különböző típusú iskolai nehézségek húzódhatnak meg. Kiskorú eltűnése miatt folytatott közigazgatási eljárás során a körözési előadó minden esetben vizsgálja, hogy a családon belüli erőszak nem játszott-e közre az eltűnésében. Ezen ügyek vizsgálata során kiemelt figyelmet kap azoknak a körülményeknek a felderítése, amelyek az eltűnt kiskorú testi, értelmi, érzelmi fejlődését veszélyeztetik.

Az iskolákban itt a félévi értékelések ideje, nemsokára osztják a félévi bizonyítványokat, különösen fontos, hogy minden szülő, tanár, barát és rokon fokozottan figyeljen a tanulmányi eredmények miatt esetlegesen szorongó tanulókra. Mert nekik ez is okozhat nehezen feldolgozható problémát.

– Sajnálatos módon időről-időre akadnak olyan fiatalok, akik az értékelések és bizonyítványok átvétele után nem mernek hazamenni, mert tartanak a szülők esetleges negatív visszajelzésétől, a dorgálástól, a szankcióktól.

Ezek a gyerekek az utcán csellengenek, és olyan szituációkba kerülhetnek, amelyre koruknál fogva nincsenek felkészülve. Áldozattá, szélsőséges esetben akár elkövetővé is válhatnak

– mondta a sajtóreferens.

Közösen kereshetik a megoldást

– Gyakran ismételt, de kétségtelenül alapvető tanács, hogy a szülők minél többet beszélgessenek gyermekükkel, ismerjék fel, milyen gondok foglalkoztatják őt. Olyan bizalmi szülő-gyermek viszonyt kell kialakítani, amelyben a fiatal számíthat a családjára, bátran el meri mondani a problémáit, amelyre ezután együtt lehet megoldást keresni. Javasoljuk, hogy a szülők és a pedagógusok cseréljék ki tapasztalataikat és észrevételeiket a gyermek viselkedésével kapcsolatban, különös tekintettel a lehetséges problémák korai jeleire.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában