Lezárt akta

2023.01.11. 13:50

Több autót is totálkárosra tört egy egyeki férfi Kunhegyesnél

Alig három hónapos jogosítvánnyal közlekedett, majd olyan előzésbe kezdett, amit nem tudott befejezni. A baleset következtében a vétlen sofőr súlyosan megsérült.

Szoljon.hu

Forrás: Police.hu

Egy 18 esztendős egyeki lakos 2022. november 2-án 17 óra 15 perckor személygépkocsival közlekedett Kunhegyes irányából Tomajmonostora felé. A járművezető az előtte közlekedő személyautó előzésébe kezdett, amit nem tudott befejezni, így manővere során félfrontálisan ütközött a szemközti forgalmi sávban, szabályosan haladó személyautóval. Az esemény során mindkét járművezető a menetiránya szerinti bal oldali útpadkára sodródott. A baleset következtében az egyeki sofőr nyolc napon belül, míg a vétlen gépjárművezető nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett – olvasható a police.hu-n.

A Karcagi Rendőrkapitányság a 18 éves fiatalt közúti baleset gondatlan okozás vétség megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatta. A nyomozó hatóság a büntetőeljárást befejezte és a napokban vádemelési javaslattal küldték meg az ügy iratait az illetékes ügyészségre. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában