2023.02.14. 15:00
Betört egy szolnoki ingatlanba, majd ott felejtette személyazonosító igazolványát a tolvaj
Személyazonosító igazolványa buktatta le a betörőt, aki a helyszínről távozva elhagyta okmányát, így jutottak nyomára a szolnoki nyomozók.

Forrás: Police.hu
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint, február 13-án este érkezett a bejelentés a Szolnoki Rendőrkapitányságra, miszerint ismeretlen személy jogtalanul behatolt a sértett szolnoki ingatlanjába, ahonnan 2 db láncfűrészt, körfűrészt és flexet tulajdonított el.
A helyszínre érkező rendőröknek a tulajdonos elmondta, hogy a kerítés mögött megtalált több, a házából származó tárgyat és egy zagyvarékasi férfi nevére kiállított személyazonosító igazolványt.
Az egyenruhások a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét február 14-én elfogták és előállították a Szolnoki Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták.
A terhelt tagadott, védekezésként előadta, hogy két nappal ezelőtt ellopták táskáját benne irataival, de ezt korábban nem jelentette be a rendőrségen.
