Ítélet

2023.02.24. 13:00

Közérdekű munkával tehetik jóvá randalírozásukat a cserkei fiatalok

Borultak a fém kukák, összetört a reflektor.

Szoljon.hu

Forrás: Illusztráció

Fotó: Shutterstock.com

A Szolnoki Törvényszéken jogerősen lezárult annak a három, büntetlen előéletű, húszas éveiben járó fiatalembernek a büntetőügye, akik 2021. február 4-én este fél hét körül ittas állapotban törtek zúztak Cserkeszőlőn. Megrongáltak egy közterületi reflektort, és utcai fém kukákat rugdostak, borogattak. Amellett, hogy összesen 35 ezer forint kárt okoztak az önkormányzatnak, kihívóan közösségellenes, erőszakos cselekményük alkalmas volt arra, hogy az azt észlelőkben megbotránkozást, riadalmat keltsen.

Az ügyben 2021. május 17-én emelt vádat a Kunszentmártoni Járási Ügyészség. A Kunszentmártoni Járásbíróság egy előkészítő ülést és három tárgyalást tartott. Az utolsón, 2022. június 29-én ítéletet hozott. A vádlottakat társtettesként elkövetett garázdaság bűntette miatt fejenként 200 óra közérdekű munka büntetésre ítélte, azzal, hogy ha a fenti munkakötelezettségüknek önhibájukból nem tesznek eleget, azt fogházban végrehajtandó szabadságvesztésre változtatja át a bíróság.

Az ítélet ellen az ügyészség mindhárom vádlott esetében súlyosításért fellebbezett. Közérdekű munka helyett felfüggesztett szabadságvesztést kértek rájuk. Az ügy emiatt másodfokon, a Szolnoki Törvényszéken folytatódott, ahol nemrég jogerősen befejeződött.

A fellebbezés nem vezetett eredményre. A Szolnoki Törvényszék 2023. február 10-én meghozott másodfokú döntésében az elsőfokú bíróság törvényes és megalapozott ítéletét helybenhagyta.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában