Tiszaszentimre/Szolnok

2023.02.01. 17:25

„Megöllek!” – súlyos büntetőügy kerekedett a jelentéktelen perből

„Megöllek!” – idézi a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészségnek az egy évvel ezelőtt a Szolnoki Törvényszék elé terjesztett vádiratában megjelölt vádlott szavait. A megfenyegetett fiatalember a rá vasvillával támadó unokabátyja ellen tett feljelentést.

Mészáros Géza

Egy apró-cseprő családi nézeteltérés miatt került bíróság elé az unokabáty. Dr. Nádor Zoltán bíró (szemben), ügyész (balra) és a vádlott jogi képviselője (jobbra) igyekszik a bírósági tárgyalóteremben megérteni, hogy miért fajult el a vita

Egy csipcsupnak tűnő családi nézeteltérés először kormányhivatali beavatkozást, a polgári peres eljárással megoldható vita súlyos büntetőüggyé fajult Tiszaszentimrén.

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség 2022. május 5-én életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat egy hatvanas éveiben járó férfival szemben. Az illető, a vádirat szerint, 2021. április 6-án délelőtt egy tiszaszentimrei telken előbb egy kapával próbálta fejbe vágni, majd egy négyágú vasvillával igyekezett ledöfni unokaöccsét, miközben azt kiabálta, megöli. Sérülés végül nem történt, de a vádirat szerint egy alkalommal, amikor az unokaöccs egy kályhacsővel védte ki a fejére sújtó kapaütést, súlyos életveszélyes fejsérülést szenvedhetett volna. A fiatalember feljelentést tett a nagybátyja ellen. Miért is?

A büntetőügy előzménye Arany János: A fülemile című elbeszélő költeményéhez hasonlatos. 

A főbb szereplők azonban ezúttal nem szomszédok, hanem közeli családtagok. A még csendes kezdetek is megtalálhatóak a vádiratban. Aszerint a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Karcagi Járási Hivatal Építésügyi Osztálya évekkel ezelőtt eljárást folytatott Tiszaszentimre jegyzőjének bejelentése alapján. A véglegessé vált határozat a vádlottat és testvérét kötelezte az ingatlanon lévő lakóépülettel és melléképületekkel kapcsolatban fennálló balesetveszélyes állapot megszüntetésére. Kötelezettségként írta elő, egyebek mellett, a kisebb gerincmagasságú melléképület elbontását is, mivel a részben összeomlott melléképület helyreállítása gazdaságtalan volt.

A vádlott és testvére e kötelezettségüknek nem tettek eleget, ezért az építésügyi hatóság megkereste az adóhatóságot a kötelezettség végrehajtására. Az adóhatóság a vádlottat és testvérét felhívta az építésügyi hatóság által meghatározott cselekmény önkéntes teljesítésére és eljárási bírság kiszabását helyezte kilátásba, amennyiben ennek a kötelezettségüknek a meghatározott határidőben nem tennének eleget. A vádlott testvére erről értesülve felhatalmazta a fiát, a büntetőügy sértettjét, hogy az ingatlanon végezze el a jókarbantartási munkálatokat. Emiatt a fiatalember, a gyerekkori barátja és édesapja társaságában Tiszaszentimrére utazott, majd megkezdték a melléképület lebontását. 

A vádirat szerint ezt akadályozta volna meg az unokabáty, kerti szerszámokkal felfegyverkezve.

A Szolnoki Törvényszékre került ügy napokban megtartott tárgyalásán a vádlott nem ismerte el, hogy bűnös lenne. Dr. Nádor Zoltán bíró iratismertetést tartott, majd a per résztvevői a helyszínről készült fotókat tekintették meg. Az egyik tanú felolvasott vallomásából kiderült, hogy a faluban a vádlottat ingerült embernek tartják. Másrészről, a bejelentésre a helyszínre kiérkező egyik járőr bíróság előtti meghallgatásán arról számolt be, hogy az ott tartózkodó személyek egyikén sem tapasztaltak sérülési nyomokat.

A jelentéktelennek tűnő családi vitából kialakult életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletébe torkollott „fülemileper” a közeljövőben a perbeszédek megtartásával folytatódik.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában