Lezárt akta

2023.03.06. 15:50

Bűnös szándékkal hatolt be a házba az abádszalóki férfi, a teraszon azonban nagy meglepetés érte

Lopási ügyekért vonhatnak felelősségre egy abádszalóki férfit, aki egy ház teraszán bukott le.

Szoljon.hu

A rendőrség egyik munkatársa mintavétel közben

Forrás: Police.hu

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint egy abádszalóki lakos megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy január 24. és január 25. között bement egy helyi családi ház udvarára, és a melléképületből eltulajdonított egy robogót, 4 kézifűrészt, 2 működésképtelen sövényvágót, illetve motoros fűkaszákat és egy talicskát. 

Az egyenruhások kamerafelvételek alapján azonosították a feltételezett elkövetőt, akit elfogtak és előállítottak, majd gyanúsítottként hallgattak ki. 

A 49 éves férfi terhére nemcsak egy bűncselekmény elkövetését rótták a nyomozók. A megalapozott gyanú szerint ugyanis február 9-én a reggeli órákban jogosulatlanul bement egy helyi házba, azonban a teraszon a tulajdonosba botlott, ezért elmenekült a helyszínről, így a bűncselekmény kísérleti szakaszban maradt. A terhelt elmondása szerint a ház udvaráról fát akart lopni.

A gyanúsított ellen 1 rendbeli lopás vétség és 1 rendbeli lopás vétség kísérlete miatt folyt nyomozás. A büntetőeljárást a nyomozó hatóság befejezte és a napokban vádemelési javaslattal adtak át az iratokat az illetékes ügyészségnek.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában