Folyamatosan frissítve

2023.03.16. 22:38

Embereket kellett kimenekíteni a szolnoki kórházból

Csütörtök este tűz volt a szolnoki Hetényi kórház épületében.

Molnár-Révész Erika

Nagy károkat okozott a tűz

Fotó: Mészáros Géza

Frissítés 2023.03.17. 7:30:

– Csütörtök este fél kilenckor csaptak fel a lángok a Hetényi Géza Kórház hétemeletes épületének negyedik emeletén, ahol egy 10 négyzetméteres kórterem teljes terjedemlében égett. A kiérkező hivatásos tűzoltók ötös, kiemelt riasztási fokozatban kezdték meg a munkálatokat a Katasztrófavédelmi Műveleti Szolgálat irányításával. A tűzeset során keletkezett füst az 5. és 6. emeletre is átterjedt, ezért 135 embert kellett kimenekíteni, és a kórház más épületszárnyaiban elhelyezni. Sérültekről nincs tudomásunk, a tűz keletkezésének oka még nem ismert – tájékoztatott Kisnémet Tamás hadnagy, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője.

Fotós: Mészáros Géza

Hozzátette, éjfélre elhelyezték az összes kimenekített beteget az átmeneti helyükön, és a tűzoltók is levonultak a helyszínről. 

Hírportálunk úgy tudja, a tűzoltók 17 autóval, közte vízszállítóval és létrás kocsival érkeztek a helyszínre.

Korábban írtuk:

Tűz keletkezett egy egészségügyi intézményben Szolnokon, a Tószegi úton csütörtök este – tájékoztatta hírportálunkat a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

Mint írták, egy mintegy tíz négyzetméteres helyiség gyulladt ki. A tűzesethez a szolnoki, a kunszentmártoni, a jászberényi, a mezőtúri, a kecskeméti, a szarvasi, a ceglédi és a nagykátai hivatásos tűzoltókat riasztották.

Az egységek a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett eloltották a lángokat, és embereket menekítenek ki az épület füsttel telítődött szintjeiről.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában