Csépa

2023.03.24. 16:03

Futótűzként terjedt a hír, hogy anya és gyermekei választási plakátokat tapostak az utcán

A nő először még csak 27 éves társával, ezt követően pedig már gyermekével ment letépni és megtaposni a plakátokat.

Szoljon.hu

A leszaggatott plakátok maradványai

Forrás: Rendőrség

A Kunszentmártoni Járási Ügyészség rongálás vétsége és kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt vádat emelt azzal a 38 éves csépai nővel szemben, aki magával vitte két gyermekét is plakátokat taposni – tájékoztatta hírportálunkat a Szolnoki Járási Ügyészség.

A vádirat szerint a csépai nő 2022 februárjának végén, társával együtt az esti órákban elhatározta, hogy választási plakátokat fognak megrongálni. Az első napon a 27 éves férfi társával kettesben tépték le a csépai villanyoszlopokra kihelyezett, képviselőjelölti plakátokat, majd azokat tönkretették.

A második estén azonban az asszony, tudván arról, hogy bűncselekmény elkövetésére készülnek, magával vitte 13 éves gyermekeit is, és az általa vezetett kisbusszal a települést bejárva ismét letépték a plakátokat, melyeket a földön gyermekei is tapostak, törtek, és festékkel fújták le.

A csépai társaság így összesen 41 plakátot tett tönkre, mellyel 78.105 forint kárt okoztak. A felelőtlen asszony cselekedetével súlyos mértékben veszélyeztette gyermekei helyes irányú fejlődését.

Az ügyészség a vádiratában, gyorsított eljárás keretében a nővel szemben felfüggesztett börtönbüntetés, valamint foglalkozástól eltiltás kiszabását indítványozta, férfi társával szemben pedig közérdekű munka kiszabására tett indítványt. 

Az ügyben a Kunszentmártoni Járásbíróság hoz majd döntést.

Információink szerint annak idején a helyiek is döbbenten értesültek a történtekről. Volt, aki szerint futótűzként terjedt az eset híre.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában