Letartóztatás

2023.03.22. 18:45

Gátlástalan sorozattolvajoktól szabadították meg a várost Jászapátin

A Jászberényi Járási Ügyészség lopás bűntette és lopás vétsége miatt indítványozta annak a 24 és 21 éves jászapáti férfinak a letartóztatását, akik az elmúlt öt hónapban – részben közösen – jó pár alkalommal loptak Jászapátin.

Szoljon.hu

Forrás: Ilusztráció

Fotó: Shutterstock.com

Mint ahogy arról korábban beszámoltunk, a jászapáti duónak összesen 12 bűncselekmény elkövetése miatt kell felelnie.

A rendelkezésre álló adatok szerint Jászapátin, 2022. novembere és 2023. márciusa között a 24 éves férfi hétszer egyedül, míg két alkalommal a 21 éves társával ment be lakóházak udvarára, lakóházakba, illetve raktárhelyiségbe és onnan különböző használati tárgyakat lopott el, illetve loptak el közösen.

A 24 éves gyanúsított egy jászapáti lakóház udvarának melléképületébe 2023 januárja és márciusa között háromszor is visszatért, és onnan szeszes italt, valamint különböző használati tárgyakat lopott el 388 ezer forint értékben.

A két férfi 2023. március 16-án, Jászapátin a buszpályaudvarról lopott el egy lakattal lezárt, 110 ezer forint értékű elektromos rollert úgy, hogy arról lefeszítették a lakatot.

Tavaly decemberben a 21 éves férfi egyedül ment be egy jászapáti lakóház udvarára és az ott lévő melléképületből baltát és láncfűrészt lopott el.

A 24 éves gyanúsított több alkalommal volt büntetve vagyon elleni és erőszakos bűncselekmények elkövetése miatt, jelenleg is két másik büntetőeljárás folyik vele szemben. A 21 éves gyanúsított szintén büntetett, vagyon elleni bűncselekmény miatt.

Az ügyészség az indítványában hivatkozott arra, hogy a két férfi a lopások egy részét azután követte el, miután őket a korábban felderített lopások miatt gyanúsítottként kihallgatták, valamint arra is, hogy az ellopott tárgyak esetében fennáll a veszélye, hogy azokat – mint a bizonyítás eszközeit – megsemmisítik, elrejtik.

Az ügyészég indítványa szerint az állandó munkahellyel, rendszeres jövedelemmel nem rendelkező gyanúsítottak esetében – akik vagyon elleni bűncselekmények elkövetéséből tartják fenn magukat – a bűnismétlés veszélye is fennáll.

A nyomozási bíró az ügyészség indítványát megalapozottnak találta és március 22-én elrendelte mindkét férfi letartóztatását.

A gyanúsítottak fellebbeztek a döntés ellen, védőik nem voltak jelen az ülésen, így a letartóztatásról a Szolnoki Törvényszék fog végleges döntést hozni.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában