Jászkunság

2023.03.10. 06:55

Halálút maradt a 4-es: tavaly itt sérültek meg a legtöbben, ráadásul tragédiákból is kijutott

A rendőrség adatai alapján tavaly hazánk leghosszabb útján, a Budapesttől félkörívben, négy vármegyén keresztül egészen Záhonyig húzódó 4-es főúton tört össze a legtöbb autó és sérült meg a legtöbb ember 2022-ben. Vajon mi történt a veszélyes főút vármegyénket érintő szakaszán?

Rimóczi Ágnes

Tavaly májusban egy motoros veszítette életét a 4-es főúton, Fegyverneknél

Fotó: Donka Ferenc

Halálút. Régen rendre így emlegették, talán még ma is igaz a negatív jelző a négyes számú főútra, melyen rendszeresek a közlekedési balesetek. Aki autózott már rajta, tudja, hogy bizony valóban veszélyes ott közlekedni, méretes kamionok között, meggondolatlanul előző autósok társaságában. Egy pillanat alatt megtörténhet a baj...

Hírportálunkon is számtalanszor számoltunk már be a vármegyénk területén történt balesetekről. 2022-ben egészen pontosan harminchétszer tehettünk így, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint ugyanis az elmúlt évben, a vármegyénket közel nyolcvan kilométer hosszan átszelő 4-es főúton ennyi baleset történt.

– A főúton bekövetkezett balesetek közül sajnos három halálos kimenetelű volt. Nem volt olyan eset, mely egynél több halálos áldozatot követelt, természetesen a család, a rokonok és a barátok számára valószínűleg az az egy élet elvesztése is a legnagyobb tragédiának számít – mondta el hírportálunknak András Hunor Lehel. A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense arról is beszámolt, hogy a legtöbb személyi sérüléssel járó baleset szeptember 11-én Törökszentmiklós külterületén történt. 

Az esti órákban egy fiatalember közlekedett személyautóval Szolnok felől Debrecen irányába, haladása során elvesztette uralmát a jármű vezetése felett, és az út menti árokba csapódott. A baleset következtében a négy utas közül az egyik életét vesztette, míg a többiek súlyosan megsérültek. Külön megrázó, hogy 17 és 20 év közötti fiatalokról van szó, akik a biztonsági övet nem használták, pedig, ha csatolnak, talán megelőzhető lett volna a tragédia

 – idézte fel az eset részleteit.

És hogy mik lehetnek a balesetek leggyakoribb okai? 

– A relatív gyorshajtás, az elsőbbségi jog be nem tartása, az irányváltoztatási- és kanyarodási szabályok megszegése, de történt több menet közbeni elalvás és gumidefekt is ezen az útszakaszon – mondta el válaszában a sajtóreferens.

Mindezek mellett arra is kíváncsiak voltunk, hogy a 4-es főút mely szakasza(i) a legveszélyesebb(ek) vármegyénkben. A válasz szerint nem igazán lehet baleseti gócpontot kiemelni. 

A balesetek elszórva útkereszteződésekben, útkanyarulatokban és egyenes pályaszakaszokon egyaránt megfigyelhetők 

– mutatott rá András Hunor Lehel, aki hozzátette: a 4-es főút után a 32-es számú úton történt tavaly a legtöbb baleset.

Az autóúton versenybiciklizett, neki nem esett baja

Az országos baleseti statisztika szerint a 4-es főút után meglepő módon három autópálya (M3, M1, M5) következik a sorban. Ennek kapcsán választ kerestünk arra is, hogy „mi a helyzet” az egy évvel ezelőtt átadott M4-es autóúton. 

– A vármegyénkben 24 kilométer hosszúságú M4-es autóút rendkívül biztonságos, hiszen az ellentétes irányú forgalom el van választva egymástól. Izgalmat 2022-ben a Tiszapüspökinél az úttesten keresztben átfutó két fiatal fiú, egy forgalommal szemben felhajtó idős úr által vezetett személygépkocsi, és egy, az autóúton versenybicikliző férfi okozott számunkra. Szerencsére ezek az esetek esemény nélkül záródtak, nem történt baleset – számolt be András Hunor Lehel, aki hozzátette: hat esetben viszont megtörtént a baj, ennyi baleset volt tavaly az autóúton – ezek zöme Szolnok külterületén, a 100. és 110. kilométerszelvény közötti útszakaszon.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában