Kapaszkodó program

2023.03.22. 15:30

Játékos formában tartottak megelőzési előadást Szolnokon és Kisújszálláson

Tavaly a Szolnoki Rendőrkapitányság által életre hívott „Kapaszkodó” elnevezésű programot idén kiterjesztik a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Kirendeltsége alá tartozó gyermekvédelmi intézményekre is.

Szoljon.hu

Szolnokon és Kisújszálláson tartottak prevenciós előadást a rendőrök

Forrás: Police.hu

A „Bűncselekmények áldozatainak világnapjához” kapcsolódóan február 22-én a vármegyei rendőr-főkapitányság épületében megtartott szakmaközi kerekasztal megbeszélésen történt egyeztetés alapján, a bűnmegelőzési szakemberek úgy döntöttek, hogy a kibővített program ez évben Szolnokon, Kisújszálláson és Tiszakürtön található intézményekben is megvalósul – olvasható a police.hu-n. A Stratégiában megfogalmazott közös cél: a hasznos szabadidő-eltöltés megszervezése a vármegyei gyermekotthonban neveltek részére és a fiatalokat érintő témában, különös tekintettel a bűncselekmények megelőzésére, a felvilágosító, interaktív foglalkozások megtartására.

A program idei évi első két előadására március 20-án a szolnoki befogadó, majd március 21-én a kisújszállási gyermekotthonban került sor. Mivel a szervezők fontosnak tartják, hogy a gyermekek közlekedési ismereteit is fejlesszék, felkérték a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottság munkatársait, akik játékos formában tartottak megelőzési előadást a jelenlévő általános-és középiskolás diákoknak. A tiszakürti intézmény lakói március 28-án vehetnek részt hasonló foglalkozáson.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában