2023.03.09. 10:26
Rablás a Jubileum téren: ököllel ütötte áldozatát a mobiltelefonjáért a szolnoki fiatal
Erőszakkal vette el egy ismeretlen mobiltelefonját a fiatal gyanúsított, aki most a rendőrségi fogdában várja a bíróság döntését a letartóztatásáról.
Forrás: Illusztráció
Fotó: Shutterstock.com
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint egy 19 éves szolnoki fiatal megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy március 8-án az éjjeli órákban Szolnokon, a Jubileum téren egy számára ismeretlen, 51 éves férfi telefonját elkérte, aki azonban ezt megtagadta. A jogsértő ezért több alkalommal ököllel arcon ütötte a sértettet, majd elvette a mobiltelefonját valamint az utazótáskáját, és az értékekkel elszaladt. A bántalmazott – az elsődleges orvosi vélemény szerint – könnyű sérülést szenvedett.
A szolnoki rendőrök adatgyűjtést követően elfogták és előállították a feltételezett elkövetőt, akit rablás bűntett elkövetése miatt gyanúsítottként hallgattak ki.

Forrás: Police.hu
A férfi beismerő vallomást tett, és elmondta, hogy a piros kabátját menekülés közben eldobta azért, hogy ne ismerjék fel. A telefont és a táskát a nyomozók lefoglalták, azt a tulajdonos visszaadták. Ugyancsak megtalálták a rendőrök a piros színű kabátot.
A nyomozó hatóság a terhelt őrizetbe vétele mellett előterjesztést tett a letartóztatása indítványozására.

Forrás: Police.hu