Elfogás

2023.05.09. 18:30

Tejautomatából lopott aprópénzt a kisújszállási fiatal

A bokorban rejtegette egy kisújszállási fiatal azt a közel tízezer forintnyi aprót, melyet az előző éjjel feltört tejautomatából zsákmányolt.

Molnár-Révész Erika

Forrás: Police.hu

Hétfőn fogták el a rendőrök azt a fiatalkorút, aki a megalapozott gyanú szerint előző éjjel felfeszítette a kisújszállási piac bejáratánál álló tejautomatát, majd elvitte a benne lévő közel tízezer forintnyi aprópénzt tartalmazó műanyag dobozt. Csakhogy azzal nem számolt, tettét kamera rögzíti.

– A rendőrök a rendelkezésre álló kamerafelvételek alapján azonosították a feltételezett elkövetőt és előállították a Kisújszállási Rendőrőrse, majd gyanúsítottként hallgatták ki. A fiatal elmondta, hogy a pénzt egy bokorban rejtette el, amit meg is mutatott. Az eltulajdonított apró egy részét a rendőrök megtalálták, lefoglalták, majd visszaadták a sértettnek – tájékoztatott Mári Ilona alezredes, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Hozzátette, a Karcagi Rendőrkapitányság lopás miatt indított eljárást. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában