2023.11.20. 15:28
Tizenhatszor lopott, letartóztatta a bíróság a karcagi sorozattolvajt
Több mint egy éven keresztül élt tolvajlásból egy karcagi férfi, akit most letartóztattak.

Több körözött személyt is elfogtak a jászkunsági rendőrök
Forrás: Illusztráció
Fotó: Shutterstock.com
A Karcagi Járási Ügyészség lopás bűntette miatt indítványozta annak a 38 éves karcagi férfinak a letartóztatását, aki az elmúlt bő egy évben 16 alkalommal is lopott Karcagon.
– A rendelkezésre álló adatok szerint a férfi 2022 augusztusa és 2023 novembere között 16 alkalommal lopott Karcagon, lakóházakhoz bemenve élelmiszert, elektronikai cikkeket, alkoholt, telefont, amit éppen talált. Lopott négy alkalommal kerékpárt is a városban, de többször elkért – lopás céljából – tulajdonosoktól mobiltelefont egy kis időre, majd azokat nem adta vissza, hanem elment a helyszínről – kezdte az eset ismertetését dr. Ocsovai Ágnes.
A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség sajtószóvivője arról tájékoztatta hírportálunkat, hogy az ügyészség a többszörösen büntetett, állandó munkahellyel, rendszeres jövedelemmel nem rendelkező férfi esetében megalapozottnak látta mind a szökés, elrejtőzés, mind a bűnismétlés veszélyét. A bíróság az ügyészség indítványával egyetértett, és november 17-én elrendelte a férfi letartóztatását, amit a férfi tudomásul vett, azonban a védője nem volt jelen, így a döntés még nem végleges.